Valahogy mindig eljön az a pillanat, amikor betelik a pohár, valami ébred kollektív szinten is, nem csak egyes egyénekben, az egyéni ébredések száma elér egy kritikus tömeget.. Akkor mozdulnak meg tömegek, emelik fel a hangjukat és történnek változások..
Nem írtam volna meg ezt a cikket, ha nem döbbentett volna meg mélységesen az az áldozathibáztató kommentözön, ami a zaklatási ügyek kapcsán megjelent írásokra érkezett. Az, hogy egyes közszereplők ilyen módon nyilatkoznak a témában nem volt meglepő, de a kommentek áradata egy nagyon komoly problémára hívja fel a figyelmet. Ahogy az üzenőfalakon hetek óta megjelenő, ismerőseim által használt „metoo” hastag is, mely jelzi, rengetegen érintettek az ügyben. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen még most sem osztja meg minden érintett múltbeli erőszakos, zaklatási ügyét szűkebb-tágabb környezetével, a nyilvánossággal. Itt nem csak egyéni traumákról, hanem nagyon is súlyos társadalmi problémáról van szó.
Hetek óta minden nap újabb és újabb történetek jutnak az eszembe, melyeket klienseimtől hallottam az elmúlt évek során. Olyanoktól, akik nem szexuális zaklatás, erőszak, traumák miatt kerestek fel, de az együtt töltött idő, közös munka során fény derült a velük történtekre.
Minden eset azt erősítette, hogy a szexuális erőszak valójában a másik feletti hatalomról szól..
Láttam a szemükben a félelmet, ahogy mesélték történeteiket, és igen, a szégyent is.. És ahogy a sok bátor kiállás a nyilvánosság elé nekik is erőt és bátorságot adhat, a külvilág áldozathibáztató reakciói ezt a szégyent erősítik. Pedig a szégyen nem az övék, hanem az elkövetőké.
Pszichológiai szempontból persze megvan a magyarázata az áldozathibáztatásnak. Létezik egy olyan fogalom, jelenség, hogy az „Igazságos világba vetett hit”. Szeretnénk azt hinni, hogy igazságos világban élünk, ahol – mint a mesében - a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését. Ez a hit növeli a biztonságérzetünket, hiszen úgy véljük, nálunk van a kontroll, nagyobb mértékben befolyásolhatjuk a világ történéseit. Mi történik, ha látszólag ártatlan emberekkel történnek tragédiák? Ilyenkor ez a hit, feltevés mintegy szűrőként működve, más értelmezési keretbe helyezi a történteket. Sokan elkezdik keresni az okokat, a valójában vétlen áldozat felelősségét a kialakult szituációban, az őt ért traumában. Elkezdik kétségbe vonni szavai igazságtartalmát. Hiszen ha igazságos világban élünk, ez nem történhet meg vétlen emberekkel. És elkezdődik az áldozathibáztatás: „Biztos provokatívan viselkedett”, „biztos kihívóan volt öltözve”, „igazából ő is akarta”, „miért szállt be az autóba”, „miért ment fel a lakására”… stb. Az áldozathibáztatás ad is egyfajta megnyugvást: „Ez velem, a szeretteimmel nem történhet meg”, hiszen mi „jók” vagyunk, és hát „igazságos világban élünk”… Ez a hit, meggyőződés így vezet egyfajta kognitív torzításhoz sokaknál.
A helyzet tovább bonyolódik, ha az elkövető ismert, a társadalom által megbecsült és általunk is értékesnek tartott személy. Ekkor lép a képbe az úgynevezett kognitív disszonancia. Ha két ismeret, információ egymásnak ellenmond, ez disszonanciát, erős feszültséget kelt bennünk, ami egy szorongáskeltő állapot. A feszültséget, szorongást pedig úgy igyekszünk csökkenteni, hogy az egyik meggyőződést, ismeretet érvénytelenítjük. Általában a legelsőt, hiszen nehéz felülírni már meglévő attitűdjeinket, hiteinket. Ez esetben, ha az elkövető pozitív értékekkel bír a számunkra, ez szinte kizárja annak a lehetőségét, hogy higgyünk a bűnösségében. Ezért vonjuk kétségbe az áldozat szavait: „Biztos csak kitalálta az egészet”, „nem is úgy történt, ahogy elmesélte”. És elkezdjük az elkövetőt felmentve, felelősségét csökkentve az áldozatot okolni a történtekért.
Mennyivel könnyebb egy rosszarcú „bűnöző típus” bűnösségében hinni, hátha még előítéleteink is vannak vele kapcsolatban (származása, bőrszíne, vallása, előélete miatt), mint egy jól szituált, sikeres, ismert és elismert személy bűnösségét elfogadni tényként. Az első esetben nincs akkora eltérés előzetes feltevéseink és az általunk kapott új információ között. Holott pl. az antiszociális személyiségzavar vagy más néven szociopátia, mely jól leírható a „nem szeret, nem szorong, nem tanul” triásszal és sok esetben bűnöző magatartáshoz vezet, lényegesen gyakoribb felsővezetők között. Hiszen nincsenek gátlásaik a siker felé vezető úton.
Az emberek nagy része nem ismeri azokat a kutatási eredményeket sem, melyek kimutatták: nincs összefüggés az áldozat öltözködése, az aktuálisan viselt ruha és az áldozattá válás között. A gyakran feltett áldozathibáztató kérdés, miszerint „Hogyan volt felöltözve?” tehát teljességgel irreleváns az erőszak szempontjából.
A valóságot alapvetően csak a saját szűrőinken keresztül vagyunk képesek befogadni és értelmezni. Ezeket a szűrőket meghatározzák hiteink, meggyőződéseink. Ezért a beérkező összes információt torzítjuk, általánosítunk és ki is hagyunk bizonyos információkat. Azokat, melyek nem illenek előzetes feltevéseinkbe, melyek nem illeszkednek világképünkbe..
Persze az emberek többsége soha nem is hallott a kognitív torzítások jelenségéről, és szentül meg van győződve a saját igazáról. Akkor is, amikor a valóság ennek ellentmondani látszik. Ahelyett, hogy felülvizsgálná nézeteit, egyszerűen átírja a történteket, a valóságot, hogy az illeszkedjen a világról alkotott képéhez.
De ha tudjuk, hogyan működik az emberi gondolkodás, hogyan befolyásolják meggyőződéseink az értelmezéseinket, véleményünket, talán elgondolkodhatunk, valóban igazunk van-e? Van-e más magyarázat? Lehetséges-e, hogy valóban minden úgy történt, ahogy az áldozat állította? Lehetséges-e, hogy vétlen a történtekben? Lehetséges-e, hogy ez bárkivel, bármikor megtörténjen? Igen, megtörténhet velünk is és a szeretteinkkel is… És ez a válasz egyáltalán nem kényelmes, a legkevésbé sem megnyugtató.
És megtörténhet mindaddig, amíg a közvélemény nem ítéli el egységesen az ilyen cselekedeteket, és az erőszaknak nincsenek az elkövetőre nézve komoly következményei.
(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online - Schrammel Ivett facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)
Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta
Honlap: http://www.pszichologusonline.eu/
Pszichológus Online blog: http://schrammelivett.blog.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/pszichologus.online.schrammel.ivett/
Instagram: https://www.instagram.com/schrammel.ivett.pszichologus/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCuZ-sgi1BFQbWRmPz3hUI6A
A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.
