Karácsony első napjának reggele.. Csak ülök a szobában, nézem a három lányom, ahogy a Jézuskától kapott új játékokkal játszanak önfeledten a karácsonyfa alatt - amit természetesen most is az angyalok hoztak nekünk. Mert aki hisz az angyalokban, az nem áll sorba a piacon fenyőfáért, annak az angyalok hoznak feldíszített karácsonyfát.. Ők így tudják.. Legalábbis a két legkisebb, de tavalyig a legnagyobb is hitte. És amikor megtudta hogy mi is az igazság – mert úgy éreztem, nem húzhatom tovább a valóság feltárását - még először megpróbálkozott azzal a magyarázattal, hogy lehet, az angyalok csak azért nem hoznak fát az embereknek, mert nem hiszünk benne, és mi magunk vásároljuk meg.. Ezzel persze mindent elrontunk, és elveszítjük a csodát..
Szóval itt ülök, és egyfolytában a tegnap este jár az eszemben.. Pontosabban az este egyik pillanata. Amikor a 6 éves - a legkisebb - kibontotta az ajándékokat, és megtalált egy kagylós nyakláncot.. Felragyogott az arca és örömében felkiáltott:
- Nézd anya! Egy varázs nyaklánc! Tudod, ami a könyvemben van! Pont olyan! És most már igazából sellővé tudok változni!
Azonnal felvette a nyakláncot, behunyta a szemét és azt suttogta:
- Azt kívánom, hogy sellő lehessek!
Mert még hisz a csodákban, hiszi, hogy csak akarnia kell, kívánnia kell, és minden valóra válik. És nem veszíti el a hitét, nem keseredik el, hogy a vágyai nem válnak azonnal valóra, ha nem működik elsőre a „varázslat”.. Hanem azon elmélkedik, hogy mit ronthatott el, mit kellene másképp csinálni, hogy a varázslat tényleg működjön.. Mert a varázslatnak működnie kell, ez evidens, megkérdőjelezhetetlen..
Ma reggel is azzal ébredt, hogy olvassuk el együtt az új sellős könyvet, hátha kiderül, hogyan kell pontosan csinálni.. talán tegnap este nem jól vagy nem jó időben kérte.. A könyvből persze kiderült, hogy lefekvés után kell kérnie, miután jó éjt puszit adtam neki.. Szóval ma este újra megpróbálja.. Nagyon remélem, hogy éjjel azt álmodja majd, sikerült sellővé válnia..
De jó lenne, ha az ő hitéből mindannyian meg tudnánk őrizni valamit..
(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)
Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta
Honlap: http://www.pszichologusonline.eu/
Pszichológus Online blog: http://schrammelivett.blog.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/pszichologus.online.schrammel.ivett/
Instagram: https://www.instagram.com/schrammel.ivett.pszichologus/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCuZ-sgi1BFQbWRmPz3hUI6A
A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.