Mi az NLP – neurolingvisztikus programozás - valójában?
Mindenek előtt egy rendkívül hasznos, eredményre vezető szemlélet és az erre épülő terápiás rendszer, melynek célja az önismeret elmélyítése, képességeink felismerése és fejlesztése, mely által hatékonyabb problémakezelés, a külső és belső konfliktusok megoldása érhető el.
Abból indul ki, hogy gondolataink, meggyőződéseink, kimondott szavaink hogyan programoznak minket, hogyan befolyásolják viselkedésünket, szokásainkat, ez hogyan hat az önmagunkhoz való viszonyulásunkra és másokkal való kapcsolatainkra – az egész életünkre - és hogyan változtathatunk mindezen.
Az NLP a gondolkodás- és viselkedésváltozás elérésének gyakorlati útjait mutatja meg. A transz-élményben végzett technikák során tudattalanunk bölcsessége válik felhasználhatóvá, saját szimbólumainkon keresztül, melyek a tudatos és tudattalan között képeznek hidat. A szemlélet jövő- és célorientált, a hatékonyságot helyezi előtérbe.
Az NLP alapelvei néhány pontban összefoglalhatók:
1. Fókuszáljunk a célokra és ne a problémákra.
Mindig jobb és könnyebb valami felé menni, mint valamitől menekülni.
2. Kérdezzük: "Hogyan?" ahelyett, hogy "Miért?"
Az előbbi megérteti a lényeget, az utóbbi igazolásokat, okokat keres.
3. Nincs kudarc, nincsenek hibák, csak eredmények, következmények.
Ezek hasznos visszajelzések, melyek hatására korrigálhatunk.
4. Fontoljuk meg a lehetőségeket a szükségszerűségek helyett.
Így mindig tudatában leszünk, hogy több választásunk van.
5. Legyünk kíváncsiak a feltevések helyett.
Ez a gyerekek egyik "trükkje", amiért olyan gyorsan tanulnak. Őrizzük meg ezt a képességet!
6. Mindannyiunk számára rendelkezésre áll vagy megteremthető minden belső erőforrás, melyre céljaink eléréséhez szükségünk van.
Számtalan belső erőforrással rendelkezünk - sokkal többel, mint gondolnánk - csak előfordul, hogy ezekhez aktuálisan nem férünk hozzá: ezeket azonban elérhetővé tehetjük.
7. Egy ember pozitív értéke állandó, a viselkedése megkérdőjelezhető.
Ne a személyt minősítsük, kritizáljuk, legfeljebb a viselkedését egy adott helyzetben.
8. Minden viselkedés szándéka szubjektíve pozitív.
Hangsúlyozom: szubjektíve.
9. Minden viselkedés hasznos valamilyen helyzetben.
Azért mert egyfajta viselkedés, kommunikáció eredménytelen volt egy szituációban, még eredményes lehet más kontextusban.
10. Az emberek adott lehetőségeik közül mindig a legjobbat választják, azok közül, amelyek éppen rendelkezésre állnak, elérhetőek.
Ne feledjük: más az ami kívülről szemlélve lehetségesnek tűnik, és más az, ami belülről lehetséges.
11. A kommunikáció mindig zajlik.
Ha azt hisszük, hogy nem kommunikálunk, akkor is. Gondoljunk csak a metakommunikációra - a szavak nélküli kommunikációra!
12. A kommunikáció jelentősége a kapott válaszban van.
Mindig a kapott válasz mutatja meg, hogy egy adott kommunikáció, viselkedés eredményes volt-e.
13. A másik személy ellenállása válasz a rugalmatlanságunkra.
Ha nem sikerült megértetni magunkat, ha nem tudtunk a kívánt változást elérni: a mi kommunikációnk volt rugalmatlan.
14. Legyünk rugalmasak, sokoldalúak.
Így nagyobb eséllyel érjük el céljainkat.
15. Fontos az érzékszervi élesség.
Tartsuk nyitva szemeinket és füleinket! Figyeljünk kifelé, másokra és befelé, önmagunkra: a belső képekre, hangokra, testi érzetekre, érzésekre egyaránt.
(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online - Schrammel Ivett facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)
Schrammel Ivett pszichológus, NLP terapeuta
Honlap: http://www.pszichologusonline.eu/
Pszichológus Online blog: http://schrammelivett.blog.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/pszichologus.online.schrammel.ivett/
Instagram: https://www.instagram.com/schrammel.ivett.pszichologus/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCuZ-sgi1BFQbWRmPz3hUI6A
Fotó: Schrammel Ivett
A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.