Sokáig nem is igazán értettem gyerekként, hogy apám, aki sakkmester volt, miért nem tanított meg sakkozni. Persze ismertem az alaplépéseket, de a sakk „igazi tanulása” ennél sokkal, de sokkal többet jelentett. Ezt a tudást nem adta át nekem, bárhogy is kértem.

Azt mondta: „Akit szeretek, azt nem tanítom meg sakkozni.”

Csak sokkal később értettem meg, hogy miért.

Ő kisgyerekkoromban még rendszeresen járt sakkversenyekre, néha vidékre, a szabadidejében, hétvégenként. Esténként gyakran játszmákat elemzett, olykor hajnalig. Egy idő után mindez abbamaradt. Úgy érezte, hogy választania kell és ő választott. A sakk helyett a családot választotta.

Mert a sakk igazán fontos volt a számára, ez volt a szenvedélye. Ezért nem tudott csak „egy kicsit” sakkozni. De a család még ennél is fontosabb volt. És ahogy Popper Péter nagyon találóan megfogalmazza: „A fontos dolgokat nem lehet egy kicsit csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott.”

Vagy teljes szívvel tesszük a számunkra valóban fontos dolgokat, vagy sehogy. Ha csak kicsit tesszük, valójában nem is fontosak.

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.