Pszichológusként és három gyerekes anyaként egyaránt támogatom a "Ne menj suliba!" címmel, diákok által szervezett demonstrációt, az oktatási rendszer megváltoztatásáért. Hogy miért? Mert nem csak a szakmám okán, hanem több mint négy, angol nyelvterületen töltött év után van viszonyítási alapom, személyesen is megtapasztaltam a gyerekeim révén, hogy lehet másképp, lehet hatékonyabban, lehet jobban csinálni. Nyilván a finn rendszer még eredményesebb, de már az angol és magyar oktatás között is óriási a különbség.

Lehet olyan az iskola, hogy egy gyerek nem veszíti el a veleszületett érdeklődését, kíváncsiságát.

Hogy nemcsak megőrzi, hanem fejleszti a kreativitását, a problémamegoldó képességét.

Hogy nem a versenyzést erőlteti mindenáron, hanem megtanít együttműködni.

Hogy nem teszi tönkre egy gyerek gyerekkorát, nem veszi el az összes szabadidejét, a szabad játékra fordítható értékes időt.

Hogy az iskolán kívül töltött órákat nem a házi feladattal kell tölteni, hanem lehetőség van a családdal, barátokkal minőségi időt együtt tölteni.

Hogy nem adathalmazok, információrengeteg bemagolását erőlteti feleslegesen (hiszen ezt mindenki gyorsan elfelejti), hanem gondolkodni tanít és az összefüggéseket megérteni.

Hogy nem kínszenvedés a tanulás, hanem izgalmas és szórakoztató. Szinte játék.

Hogy tapasztalati úton tanulnak, amiről tudjuk, hogy mennyivel hatékonyabb, mint a puszta olvasás, hallgatás, magolás.

Hogy nem a szorongást építi ki a gyerekekben, a megszégyenüléstől való félelmet.

Hogy nem maximalista, önmagával örökké elégedetlen embereket nevel.

Hogy arra kíváncsi, egy gyerek mit tud, és nem arra, hogy mit nem tud.

Hogy az erősségeket keresi, a tehetséget, és nem a hiányosságokat.

Hogy többféle tehetséget, intelligenciát értékel, nemcsak a matematikai, logikus gondolkodást.

Hogy elfogadja, minden gyerek különböző, ezért különböző ütemben is fejlődnek.

Hogy nem siettet semmit, mindennek eljön a maga természetes ideje.

Hogy egy gyerek lelki egészsége fontosabb, mint a tanulmányi eredményei.

Hogy eszközöket ad a gyerekek kezébe – relaxáció, meditáció – amivel karban tarthatják saját lelki egészségüket.

Hogy toleranciára, elfogadásra nevel, egymás tiszteletére.

Hogy nyitottságra nevel, megismertet más kultúrákkal, más vallásokkal, nem csak a világ egy kis szeletével.

Hogyan történik mindez? Többször írtam már a saját, személyes tapasztalataimról, itt és itt olvashatjátok. Érdemes megnézni ezeket a cikkeket, ha teljes képet akartok kapni. Legfrissebb gibraltári élményeim pedig a következők az angol iskolarendszerről:

Nemrég 8 éves lányom úgy jött haza az iskolából, hogy elújságolta: Mindfulness meditációt tanultak. Ez egy 4 hetes program, "The Happiness Movement", a PSHE-n belül (Personal, Social and Health Education). Hogy is mondta a Dalai Láma? "Ha 8 éves korban minden gyerek megtanulna meditálni, rövid időn belül megszűnne az erőszak a világban.”

Ez egy teljesen hétköznapi, állami iskola Gibraltáron, ahol az angol iskolarendszer működik. Egy "first school", ahova 4-8 éves korig járnak a gyerekek. Más iskolákban is zajlik ez a program. Itt a magyar oktatási rendszerrel ellentétben nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek lelki egészségére.

Többször hallottam tanároktól, iskolaigazgatóktól, az a lényeg, hogy a gyerek jól érezze magát az iskolában. Elég komoly szemléletbeli különbség.

Eszembe jutott egy magyarországi élményem sok évvel ezelőttről, amikor a legnagyobb lányom lett első osztályos. időpontot kértem a körzeti általános iskola igazgatójához, mielőtt beiratkoztunk volna. Nem is értette, hogy miért szeretnék beszélni vele. Elmondtam, szeretnék tájékozódni az iskola szemléletéről, mielőtt beiratkozunk. Fél órás beszélgetésünket azzal zárta: „Anyuka, az iskolába nem azért jár a gyerek, hogy jól érezze magát.” Megköszöntem a tájékoztatást, már tudtam, hogy akkor látom őt utoljára és más iskolát választottunk..

A tanárok rendelkeznek pszichológiai eszközökkel, hogyan kezeljék az iskolai konfliktusokat, a zaklatást, kiközösítést. Frappáns megoldás volt például, amikor egy újonnan érkezett, mellőzött gyerek minden nap választhatott egy barátot az osztályból, akivel egymás mellett ültek a tanórákon, és együtt töltötték a szüneteket. Minden nap mást és mást választhatott, azok közül, akik jelentkeztek – és persze az egész osztály jelentkezett „barátnak”. Hiszen ez így egyfajta kiváltság volt a gyerekek számára aznapra.. Micsoda átkeretezés, ha a kiközösített gyerekből, hirtelen „valaki” lesz, aki választhat, és a többiek küzdenek azért, hogy őket válassza aznapra. Így az új gyerek meg is ismerte az összes osztálytársát, és őt is megismerhették a többiek, kialakulhatott a kölcsönös szimpátia, kialakulhattak valódi barátságok, miután a kezdeti nehéz időszakot a tanár segített áthidalni.

Miután egy éves kitérő után visszaköltöztünk, és a gyerekek az életkoruk miatt már más iskolába kerültek, mint ahova korábban jártak, az igazgató körbevezetett az osztályok között. Miért? Hogy a gyerekek megtudják, hova járnak a régi barátaik, ez alapján ők választhattak maguknak osztályt. Mert úgy gondolták, a legfontosabb, hogy ne maradjanak egyedül, könnyebb legyen a visszailleszkedés. Ez felülírta azt a szempontot, hogy hogy melyik osztályban milyen az osztálylétszám. Mert a legfontosabb, hogy a gyerek boldog legyen az iskolában..

Hangsúlyozom, a gond itthon a rendszerrel, a szemlélettel van. Sok pedagógus elképesztő elhivatottságról tesz tanúbizonyságot, nap mint nap Magyarországon, van szerencsém ismerni ilyeneket is:

Azt a tanárt, aki ha fáradtnak látja a gyerekeket, félbeszakítva az órát kiviszi őket a szabad levegőre játszani, rohangálni, feszültséget levezetni, feltöltődni.

Azt a tanárt, aki becsempészi a jóga elemeket a tornaórákba, törődve a gyerekek lelki egészségével is.

Azt a tanárt, aki figyelembe veszi, hogy egy kisiskolás nem mini felnőtt, és az első osztály átmenet az óvodából az iskolába. Aki tudja, hogy sokszor egy ölelés többet segít ezer szónál.

Azt a tanárt, aki az osztályozás során az erőfeszítést is figyelembe veszi, nem csak a pontszám szerinti teljesítményt. (Erre az angol rendszerben külön értékelést, osztályzatot kapnak a kezdetekben. Az angol értékelési rendszerről itt írtam részletesebben.)

Remélem, a demonstráció eredményes lesz, és valódi változások indulnak el az oktatásban. Igény, az lenne rá.. mind a diákok, mind a tanárok, mind a szülők részéről..

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta (3 gyerek édesanyja, akinek több mint 4 évig volt szerencséje három brit – gibraltári iskolát megismerni.)

Honlap: http://www.pszichologusonline.eu/

Pszichológus Online blog: http://schrammelivett.blog.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/pszichologus.online.schrammel.ivett/

Instagram: https://www.instagram.com/schrammel.ivett.pszichologus/

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCuZ-sgi1BFQbWRmPz3hUI6A

Fotók: Schrammel Ivett

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.