Pszichológus Online

Schrammel Ivett pszichológus, NLP-NLPt coach, terapeuta - a külföldön élő magyarok pszichológusa - Tanácsadás, coaching, terápia

Hogyan lehet újrakezdeni, talpra állni nehéz élethelyzetek után?

 img_4909.JPG

Minél nagyobb a veszteség, amit az ember elszenved illetve minél nagyobb horderejű változás után szükséges újra kezdeni, annál hosszabb időt vesz igénybe a folyamat.

A legnagyobb veszteség egy szerettünk elvesztése, ez esetben a gyász elhúzódhat 1-2 évig is, egészséges esetben, zavartalan gyászfeldolgozás mellett. Ha a feldolgozás valamelyik fázisban elakad, az a folyamat még hosszabb időt vehet igénybe. Komoly stresszt okoz a válás, a munkahely elvesztése, egy-egy súlyos testi vagy lelki betegség, baleset, műtét elszenvedése is.

De stresszt jelentetnek a jelentősebb költözések, a nagykorú gyerekek kirepülése a családi fészekből, a nyugdíjazás is, hiszen minden ilyen esemény változást okoz az életkörülményekben, melyekhez igazodni kell. Sok esetben új célokat kell találni, új értelmét meglelni az életnek.

Gyerekeknél ugyanilyen stresszt okozó szituáció még az iskolaváltás is.

Minden esetben személyiség és szituációfüggő, hogy ki milyen gyorsan tud talpra állni élete nagyobb változásai után. Minél stabilabb a személyiség, minél erősebb az úgynevezett pszichológiai immunrendszere, minél hatékonyabb megküzdési stratégiákat birtokol, annál könnyebben és gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez.

 

Érdemes végiggondolni, hogy hány nehéz helyzeten jutottunk már túl életünk során, és hogy mi segített nekünk akkor. Mások is talpra álltak már ilyen nehéz szituációkat követően, az ő példájukból is erőt meríthetünk. Meg kell találnunk a belső motivációinkat, hogy miért érdemes küzdeni, újrakezdeni. Ehhez elengedhetetlen egy pozitív, vonzó, erősen motiváló jövőkép kialakítása.

 

Sokat segíthet az elfogadó, megértő, támogató környezet: a családtagok, barátok. Ha ilyen támogató környezettel nem rendelkezünk, és úgy érezzük, egyedül képtelenek vagyunk a talpra állásra, mindenképp érdemes pszichológus segítségét igénybe venni, aki segít megtalálni a belső motivációinkat, segít aktiválni az újrakezdéshez szükséges belső erőforrásainkat, akinek segítségével szemléletet válthatunk.

 

Először is mindig könnyebb valami felé mennünk, mint valamitől el. Sokszor nem elegendő motiváció, hogy túl akarunk jutni egy nehéz helyzeten, tudnunk kell azt is, hogy hova akarunk eljutni, hogy miért érdemes talpra állni. Látnunk kell lelki szemeink előtt egy vonzó jövőképet, arról az időszakról, amikor már meghaladtuk a problémát, kikerültünk nehéz helyzetünkből. És el kell hinnünk, hogy ez elérhető, megvalósítható, hogy képesek vagyunk rá. Hit nélkül semmi sem működik, valójában minden „fejben dől el”.

Ezután meg kell keresnünk és aktivizálnunk az ehhez szükséges belső erőforrásainkat: képességeinket, jellemvonásainkat, tudásunkat, tapasztalatainkat. Mindenki számára elérhető vagy megteremthető minden számára szükséges belső erőforrás. Számításba kell vennünk az elérhető külső erőforrásokat, esetleges külső segítséget is. Végiggondolni, hogyan tudjuk ezeket elérni, segítségül hívni. És végül a tettek mezejére is kell lépnünk.

 img_4873.JPG

A fájdalom az élet része, elkerülni nem lehetséges. Mindenkit érnek veszteségek, kisebb nagyobb sorscsapások. Az életben csak a változás állandó, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell ezekhez a változásokhoz. Ha egy életterületen aktuálisan nehézségeink is vannak, újra kell építeni ezt a területet az életünkben – más életterületeink még jól funkcionálhatnak. Ezekből a jól működő területekből töltekezhetünk, erőt meríthetünk.

Egy veszteség után érdemes végiggondolni, hogy mennyi értékes kapcsolat van még az életünkben, a jelenünkben, ezek a kapcsolatok erőt adhatnak a továbblépéshez.

Ha elvesztettünk egy számunkra fontos valakit, tudnunk kell, hogy bár ő fizikailag már nem része az életünknek, az értékei, melyeket képviselt, melyeket átadott nekünk az együtt töltött idő alatt, velünk maradnak, bennünk élnek tovább.

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online - Schrammel Ivett facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

 Fotók: Schrammel Ivett

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://schrammelivett.blog.hu/api/trackback/id/tr8312954493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ha érdekelnek a pszichológiai témák, lájkold és kövesd Pszichológus Online Facebook oldalam is!

Pszichológus Online

Pszichológus Online blog: Minden ami belefér, szubjektíven. Tanácsadás, coaching, terápia - integratív szemléletben - Skype-on is. Segítségnyújtás (nem csak) külföldön élő és külföldre készülő magyaroknak. Honlap: http://www.napmandala.eu/ Facebook: https://www.facebook.com/pszichologus.online.schrammel.ivett/ Instagram: https://www.instagram.com/schrammel.ivett.pszichologus/ Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCuZ-sgi1BFQbWRmPz3hUI6A Linkedin: https://www.linkedin.com/in/ivett-schrammel-b7307a97 E-mail: schrammelivett@gmail.com A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Felhasználásuk csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Top 5

  1. Fordított kultúrsokk – Mindent meg lehet szokni, de van, amit nem érdemes
    Fordított kultúrsokk – Mindent meg lehet szokni, de van, amit nem érdemes Schrammel IvettIgen, most már publikus: hazaköltözöm Gibraltárra. 9 hónapja személyesen is van lehetőségem megtapasztalni azt a fordított kultúrsokkot, melyről évekig külföldön élt, majd hazaköltözött klienseim...
  2. Néhány dolog, amit érdemes elengedned.
    Néhány dolog, amit érdemes elengedned. Schrammel Ivett  Közeleg az év vége, sokak számára a számvetés és az újévi fogadalmak ideje. Mielőtt a konkrét, kézzelfogható célokra összpontosítanánk, érdemes a belső, lelki célokkal is foglalkoznunk egy kicsit....
  3. Hogyan szeress bele újra az életedbe?
    Hogyan szeress bele újra az életedbe? Schrammel IvettNéha talán úgy érzed, hogy már nem találsz annyi örömet, szépséget az életedben, mint egykor, mintha valami megváltozott volna. S bár biztosan változtak a körülményeid, a téged körülvevő világ is,...
  4. 10 nevelési hiba, amit jobb, ha nem követsz el szülőként
    10 nevelési hiba, amit jobb, ha nem követsz el szülőként Schrammel IvettPszichológusi munkám során gyakran találkozom olyan szülőkkel, akik értetlenül állnak gyerekeik problémás viselkedése előtt. A gyerek ingerlékeny, irigy, féltékeny, elveszi mások játékát, durván bánik...
  5. A pszichológiáról dióhéjban – tévhitek helyett
    A pszichológiáról dióhéjban – tévhitek helyett Schrammel IvettA pszichológust sajnos még napjainkban is sokan keverik a pszichiáterrel – annak ellenére, hogy végzettségem szerint pszichológus vagyok, számtalan levelet kapok, melyet így kezd a levélíró: „kedves...

Címkék

"normális" család (1) #január19. (1) adakozás (1) advent (1) aggodalom (2) agresszív (3) agy (1) agyintegráció (2) agyszinkronizáció (2) ajándék (2) áldozathibáztatás (1) alkalmazkodás (8) allergia (1) allergia lelki háttere (1) alvásproblémák (1) angol iskolarendszer (5) anya (3) anyák napja (1) apa (5) Apák napja (3) árnyék (2) asszertív (5) asszertivitás (5) asszertív jogok (3) átkeretezés (3) aura (1) autogén tréning (1) a megoldás kulcsa (1) bakancslista (1) balszerencse (1) bal agyfélteke (2) barát (1) bátorság (1) beilleszkedés (10) betegség (3) betegségek lelki háttere (3) bevándorlás (8) biopszichoszociális modell (1) boldogság (5) Buddha (1) buddhista gyakorlat (1) cél (4) céltervezés (4) coaching (64) család (16) csapatépítés (1) csoda (1) csoport (1) diáktüntetés (1) döntés (5) egészség (3) elengedés (1) életstratégia (1) életút interjú (1) elfogadás (4) elfojtás (1) elhárító mechanizmusok (2) emberismeret (1) emberi agy (1) emlékek (2) empátia (2) erőszakmentesség (1) értékelés (1) értékrend (3) érzékszervi nyelv (1) észlelés (1) fejlődés (3) feladat (1) feldolgozás (1) feltaláló (1) feltétlen szeretet (1) filter nélkül (1) flow (1) g (1) Gandhi (1) Gestalt pszichológia (1) Gibraltar (12) gyász (2) gyászmunka (1) gyerekek (33) gyerekkel külföldön (12) gyerekkor (19) gyereknevelés (23) gyerekvállalás (3) gyógyulás (1) hála (1) haza (4) hazaköltözés (3) házi feladat (1) hit (4) hitelesség (1) hitrendszer (4) homofóbia (2) honvágy (5) hős (1) humor (1) igaz történet (8) iskola (9) ítélkezésmentesség (1) jelen (1) jobb agyfélteke (3) kapcsolatok (24) Karácsony (3) karácsony (1) kétnyelvűség (2) kivándorlás (15) kognitív torzítás (1) komfortzóna (2) kommunikáció (6) kompromisszum (2) koncert (1) konzultáció (1) köszönet (1) közösség (3) kreativitás (1) krízis (1) külföld (24) külföldön élők (21) kulturális beilleszkedés (2) kulturális sokk (3) kultúrsokk (2) lélek (1) lelki terhek (1) life coaching (62) Magyarország (9) manipuláció (1) MBSR (1) meditáció (5) megbocsátás (1) megértés (2) metoo (1) mindfulness (2) módosult tudatállapot (1) múlt (3) multikulti (1) negatív érzelmek (1) nemi szerepek (1) neurolingvisztikus programozás (3) nevelés (1) ne menj suliba (1) NLP (9) no filter (1) nyári szünet (1) nyelvtanulás (2) objektivitás (1) oktatás (10) oktatási rendszer (2) olvasás (1) önelfogadás (1) önérvényesítés (4) önismeret (34) online coaching (5) online pszichológus (2) online tanácsadás (4) online terápia (4) online tréning (5) önmegvalósítás (1) önsegítő technikák (16) összetartozás (2) osztályzás (1) otthon (5) párkapcsolat (1) passzív (3) placebo (2) Popper Péter (1) pozitív gondolkodás (9) pozitív programozás (4) probléma (1) progresszív relaxáció (1) pszichiáter (1) pszichiátria (1) pszichológia (104) pszichológiai kísérlet (1) pszichológus (8) pszichológus online (1) pszichoszomatika (3) pszichoterápia (1) reklám (1) relaxáció (1) reprezentációs rendszerek (1) Rolling Stones koncert (1) sakk (1) Schrammel Ivett (3) Simonton tréning (1) skype (4) skype-tanácsadás (2) skype coaching (2) skype pszichológus (2) skype terápia (2) spiritualitás (1) stressz (6) stresszkezelés (2) személyiségfejlődés (35) szemléletváltás (27) szenvedély (1) szerencse (1) szexuális erőszak (1) szexuális zaklatás (1) szorongás (5) szülő (1) szűrők (3) tanácsadás (3) tanmese (7) tanulás (2) tapasztalat (1) terápia (6) tökéletesség (1) tréning (2) tudás (2) tudat (5) tudatos jelenlét (1) tudattalan (6) újrakezdés (1) újraprogramozás (2) vágyakozás (2) választás (4) valóság (1) változás (39) veszteség (2) viselkedésváltozás (1) vizsga (1) vonzás törvénye (1) zene (1) zseni (1)