Pszichológus Online

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta - www.napmandala.eu blogja - Tanácsadás, coaching, terápia.

Milyen nyomot hagyunk magunk után a világban? Milyen nyomot hagyunk a gyerekeinkben?

2017. április 22. 08:35 - Schrammel Ivett

Április 22. a Föld világnapja.. Ez a nap nekem nem csak a környezetvédelemről szól, hanem egymás védelméről is.. Ahogy otthagyjuk nyomunkat a Földön, a világban, minden tettünkkel, minden mondatunkkal, minden egyes szavunkkal otthagyjuk nyomunkat a másik lelkében, a másik világában is. Ahogy lábnyomainkat otthagyjuk a tengerparton, a vizes homokban..

Nagyon nem mindegy, hogy milyen ez a nyom, amit hagyunk.. A tengerparton hagyott lábnyomainkat elmossa a víz, egy nagyobb hullám, de a másik emberben hagyott lelki nyomokat már nem ilyen könnyű eltörölni.

 img_6320.JPG

A gyerekek abból tanulnak, amit látnak maguk körül. Onnan tudják, hogy milyen a világ, hogy milyen világot látnak tükröződni a mi szemeinkben. Onnan tudják, hogy milyenek ők maguk, hogy mi mit tükrözünk vissza nekik.

Ha egy gyereket folyton negatívan minősítenek, értéktelennek fogja érezni magát.

Ha egy gyereken gyakran gúnyolódnak, félénkké, visszahúzódóvá válik.

Ha egy gyereket gyakran megszégyenítenek, mindig hibásnak, bűnösnek fogja érezni magát.

Ha egy gyereket gyakran kritizálnak, megtanulja, hogyan kritizáljon, ítéljen el másokat.

Ha egy gyerek ellenségeskedést lát, megtanul mindenhol ellenséget látni és mindenkivel harcolni.

Ha egy gyerek biztonságban érzi magát, megtanulja, hogy megbízhat másokban.

Ha egy gyerek támogatást kap, megtanul bízni önmagában, magabiztossá válik.

Ha egy gyereket gyakran bátorítanak, megtanulja becsülni magát.

Ha egy gyereket pozitívan értékelnek, értékesnek fogja tartani magát.

Ha egy gyereket gyakran dicsérnek, megtanulja, hogyan értékeljen, dicsérjen másokat.

Ha egy gyerekkel őszintén viselkednek és beszélnek, megtanulja az őszinteséget.

Ha egy gyerekkel igazságosan bánnak, megtanulja a korrektséget.

Ha egy gyerekhez türelmesek, türelmet, kitartást tanul majd.

Ha egy gyerekben megbíznak, megbízhatóvá válik.

 

Vigyáznunk kell a Föld értékeire és vigyáznunk kell egymást értékeire is.

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

Fotó: Schrammel Ivett

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

Szólj hozzá!

Nem a tanulás az első… Hát akkor mi az?

2017. március 25. 07:41 - Schrammel Ivett

Ha elszalasztod a pillanatot, elszalasztasz mindent

 gyerek_2.jpg

Hányszor halljuk, hogy „a tanulás az első”… Nem értek vele egyet. Nem a tanulás a legfontosabb egy gyerek életében. Nem attól lesz boldog, kiegyensúlyozott, önmagával és a környezetével harmóniában élő felnőtt – pláne nem lesz ilyen gyerek – ha a szülő ezt hangoztatja, ezt erőlteti.

Hát akkor mi a legfontosabb? Az, hogy tudjon gyerek lenni: a 6 éves – 6 éves legyen, a 10 éves – 10 éves legyen… és így tovább. Hogy minden életkorban megkapja azt a fajta törődést, gondoskodást, amire szüksége van. Hogy megkapja tőled az időt – ami a legértékesebb, hiszen korlátozottan áll belőle rendelkezésre.

Hogy ne akarjunk „mini felnőttet” csinálni belőle, hiszen a gyerek nem a felnőtt kicsinyített mása, hanem gyerek. Részben ugyanolyan, de részben teljesen más igényekkel, más szükségletekkel.

Mi felnőttként sem vagyunk képesek komoly szenvedés nélkül szinte egész nap egyhelyben, mozdulatlanul ülni, folyamatosan koncentrálni, tanulni. Hogyan várhatnánk ezt el egy gyerektől?

Ha reggel 8-tól 4-ig az iskolában ül, utána még órákon át otthon is tanul, a tananyaggal foglalkozik, esetleg még különórákra, korrepetálásra jár, majd hullafáradtan beesik este az ágyba – mikor lesz ideje játszani, igazán gyereknek lenni? Mikor éli meg az igazi szülő-gyerek kapcsolatot?

Csak abból válhat kiegyensúlyozott, boldog felnőtt, aki annak idején kiegyensúlyozott, boldog gyerek lehetett. Ha hagyták, hogy az legyen.

Mit tehetsz Te ezért?

Tudom, hogy sok a dolgod, sok a muszáj… Ott a munka, a háztartás.. A lakásvásárlás, felújítás, autócsere.. A határidők, túlórák, a másodállás.. De van időd meghallgatni kivel veszett össze az iskolában? Hogy mitől fél, miről álmodik? Hogy éppen kitől kapott szerelmes levelet, vagy neki ki tetszik az osztályból? Van időd megnézni, hogy bemutassa, milyen új táncot tanult éppen? Van időd együtt hallgatni és énekelni az aktuális kedvenc dalát? (Persze, tudom, nem a te ízlésed.. és egyébként sincs jó hangod..  de mégis..)

Tudom, hogy jó lenne hétvégén egy háromfogásos csodaebéddel várni a vendégeket – biztosan elájulnának tőle - de van időd kimenni vele a játszótérre, szaladgálni egy parkban? Vagy egyszerűen csak ülni a szobában és átölelve megnézni századszorra is a kedvenc meséjét?

Tudom, hogy még el kellene pakolni és mosogatni vacsora után, de van időd elmesélni az esti mesét és megnyugtató esti „szertartásokat” végezni, hogy szép legyen az álma?

 

Ha most nincs rá időd, mert nagy a hajtás, mikor lesz? És a nem is olyan távoli jövőben, amikor majd te végre ráérsz, hogy foglalkozz vele, fogja-e igényelni? Vagy akkor már a saját útját járja, a saját életét éli… és te rádöbbensz, hogy elszalasztottad a pillanatot, elszalasztottál éveket.. a gyereked teljes gyerekkorát.. És ő is lemaradt a saját gyerekkoráról.. Meg akarod ezt várni?

Ha elszalasztod a pillanatot, elszalasztasz mindent..

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

29 komment

Felejtsd el az alvásproblémákat! Néha ilyen egyszerű a megoldás - nem csak gyerekeknek.

2017. március 11. 09:06 - Schrammel Ivett

Az "aranytojás" titka

 csillagos_eg_1.png

Elárulok nektek valami igazán személyeset, mert úgy gondolom, sokak számára hasznos lehet: Három lányommal már nagyon hosszú ideje az esti lefekvéshez kötődő szertartás része az „aranytojás készítése”. Nem telhet el este nélküle, bármennyire is „időcsapdába kerültünk” és csúszásban vagyunk az ágyba menetel idejével, ezt szigorúan kikövetelik minden nap végén. Elmaradhat a mese, az éneklés, de ez soha.

És hogy mi is ez az „aranytojás”? Egy képzeletbeli varázsburok, amit én készítek köréjük mágikus úton. Az aranytojás megvéd minden negatív érzéstől, gondolattól, minden rossz álomtól. Védelmet és biztonságot nyújt. És valóban működik! :-) Hogy mi a működésének a pontos oka, mi a titka? Erre több magyarázat is létezik, mindenki válassza ki a számára szimpatikusat, elfogadhatót, a saját belső hitrendszerének megfelelőt!

Az egyik magyarázat szerint ez egy „aura erősítő gyakorlat”, mely a testet körülvevő energiamezőt hivatott megerősíteni. A másik magyarázat szerint maga a hit az, ami védelmet és biztonságot ad: a hit, hogy egy láthatatlan burok vesz körül, mely megvéd minden külső és belső ártó hatástól, és biztosítja a szép álmokat, a nyugodt alvást. De tulajdonképpen mindegy is, hogy hogyan működik a „varázslat”. Hosszas elméleti viták helyett, inkább érdemes használni azt, ami valóban hasznos a számunkra. Kinek - kinek hite szerint. Hiszen kutatások sora bizonyítja, hogy a placebo – a hatóanyag nélküli „gyógyszer” – a legjobb orvosság: tulajdonképpen minden bajra gyógyír, mivel épp azt gyógyítja, amit gyógyítani akarunk vele. Pontosabban a hit az - a pozitív elvárás - ami valóban gyógyít.

A lányok persze néha variálnak, „Ma rózsaszín tojást kérek!” „Most szivárvány tojást csinálj nekem!” „Most erősítsd meg még egyszer!” Mikor mire van szükségük, hiszen minden szín szimbolizál számukra valamit. Ha új helyen alszunk, az egész ház köré kérnek tőlem egy varázsburkot, hiszen nem tudhatjuk, hogy van-e körülötte. Otthon erre semmi szükség, a mi házunkat kezdetektől fogva erős varázslat védi láthatatlanul, a házat védő burokról minden kívülről jövő rossz szándék egyszerűen visszapattan. 

És legnagyobb meglepetésemre egy ideje már ők is készítenek nekem esténként egy „aranytojást” az esti szertartásunk legvégén, nehogy épp én maradjak védelem nélkül, amíg alszom. De nem ám csak egyszerű aranytojást, hanem „aranytojást”, „happy tojást”, „szeretet tojást” és „álomtojást” egyben. :-) Úgyhogy tudom, nincs miért aggódnom!

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

 

2 komment

Hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket?

2017. február 25. 09:18 - Schrammel Ivett

Ahol fény van, ott árnyék is van. A gyász az élet elkerülhetetlen része.

 
alagut_1.png

 Ahol fény van, ott árnyék is van. A gyász az élet elkerülhetetlen része.

A gyász a veszteségre adott természetes reakció, mely fájdalmas, de elkerülhetetlen, hiszen amilyen boldogságot okoz valaminek a megléte, annyi szenvedést a hiánya, az elvesztése. A gyász fogalmáról elsőként a halál jut eszünkbe, de veszteség nem csak akkor ér minket, amikor elveszítjük egy szerettünket, mert elragadja a halál, hanem akkor is, ha egy kapcsolat szakítás miatt ér véget, ha valaki bármilyen módon kilép a mindennapi életünkből, ha meghiúsulnak álmaink, vagy ha elveszítjük a munkánkat, hivatásunkat.

 

Sajnos mai társadalmunkban a halál tabutéma, nem szívesen beszélünk róla. Ahogy az élet negatív történéseiről, negatív érzelmekről, betegségekről sem szívesen. A boldogság, egészség, fiatalság kultuszát éljük, szinte elvárás az állandó mosoly. Pedig az élet nemcsak napfényből áll, helye van az árnyéknak is, az öröm mellett a bánatnak, fájdalomnak, az egészség mellett a betegségnek, az élet mellett a halálnak.

A legtöbben tehetetlennek érzik magukat, amikor környezetükben valakit ilyen veszteség ér. A segíteni akarás és a jó szándék megvan, de mintha az eszközök hiányoznának. Sőt, sok segítőnek szánt mondat többet árt, mint használ. Az ilyen mondatok, mint „Erősnek kell lenned.” „Meglátod, gyorsan túl leszel rajta.” még bűntudatot is kelthetnek a gyászolóban, ha úgy érzi, nem tud megfelelni az elvárásoknak. A környezet részéről, a nem mindig megfelelő támogatás oka a gyász folyamatának nem ismerete, az információhiány.

Régen a halált az élet természetes velejárójának tekintették, megvoltak a feldolgozást segítő rituálék, szorosabb érzelmi kötelékekben, nagyobb családokban, közösségekben éltek együtt az emberek és a meglévő rituálék valamint a társas támogatás megkönnyítette a feldolgozást.

 

Bár több modell létezik a gyász egyes szakaszainak leírására, mivel ezeket a szakaszokat minden gyászoló megéli, de a gyász mindig egyéni, mindenki másként éli át, más megküzdési stratégiákat alkalmaz.

 

A kezdeti modellek 3 szakaszt írtak le: az érzelmi sokk, a veszteség tudatosulása és a felépülés.

A 4 szakaszos modell fázisai a tagadás, düh, depresszió, elfogadás.

Az 5 szakaszos modell fázisai: tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás.

Később tovább árnyalták, részletezték az egyes fázisokat.

Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, életveszélyes állapotban lévők hozzátartozói már a halál bekövetkezte előtt sokat foglalkoznak ennek gondolatával, megélik az úgynevezett anticipációs vagy megelőlegezett gyászt. A veszteségre való felkészülés, annak előzetes átélése sokat segíthet akkor, amikor valóban bekövetkezik a halál.

A halál hírére elsőként sokk, elutasítás a válasz, sokan tagadással reagálnak. Ekkor bénultnak, kiüresedettnek érzi magát az ember, de van, akit elárasztanak az érzelmek. Ilyenkor a személy akár közömbösnek is tűnhet a kívülállók számára. Ez a szakasz néhány perctől néhány napig is eltarthat, attól függően, hogy mennyire volt váratlan a veszteség. Ha valaki elfojtja a veszteséggel kapcsolatos érzéseit, megrekedhet ebben a szakaszban. Ez esetben vagy úgy folytatja az életét, mintha semmi nem történt volna, vagy kiüresedett, gépies módon vesz részt a mindennapokban.

A következő szakasz a kontrollált szakasz. Ekkor tudatosulnak a halálesettel kapcsolatos tennivalók. Van, aki tehetetlennek érzi magát és passzivitással reagál, van, aki épp ellenkezőleg: túlzott aktivitással. Ez a szakasz általában a temetésig tart. A temetés szertartása, a szimbolikus elengedés sokat segít a belső gyászmunkában, az elengedésben, az érzelmek átélésében. Emellett lehetőséget nyújt mások támogatásának megélésére.

A következő szakasz a düh, harag átélésének ideje. Ezek a negatív érzelmek, indulatok kivetülhetnek bárkire, megkezdődik a felelősök, bűnbakok keresése. Az ember érezhet dühöt az elhunyt iránt is, vagy – különösen, ha a kapcsolat problémás volt, konfliktusokkal terhelt - megjelenik a bűntudat érzése is. Jellemzőek az egymást váltó, intenzív érzelmek, ezek kontrollálhatatlansága, a gondolkodás regressziója (pl. újra megjelenik egyfajta mágikus gondolkodás) a hallucinációk – amikor az elhunytat véli látni, hallani a gyászoló. Jellemző az ambivalencia: egyszer azt várja, hogy támogassák, törődjenek vele, egyszer egyedüllétre vágyik, egyszer vágyik az elhunyttal való kapcsolatra, egyszer kerülni igyekszik az emlékét is.

A személy akkor rekedhet meg ebben a fázisban, ha érzelmeit elfojtja, nem engedi meg magának, hogy megélje a haragot, vagy bűntudatot.

Ezt követően az alkudozás szakasza következik, ilyenkor az ember végiggondolja, hogy mit meg nem adna, hogy visszakapja azt, akit elveszített.

Ezt követi a depresszió fázisa, majd a tudatos emlékezés, amikor egyre inkább felbukkannak az elhunyttal kapcsolatos szép emlékek is. Gyakran folytat a személy belső párbeszédet az elhunyttal, felveszi szokásait, stílusjegyeit, mintegy beépítve valamit belőle a saját életébe.

A gyász tünetei csökkennek, lassan elkezdődik az elfogadás.

 

A gyász feldolgozása azt jelenti, hogy a személy emlékeiben, érzelmeiben az elhunyttal való kapcsolat belső képként úgy él tovább, hogy mellette képes a megfelelő életvitelre, képes újra örülni, meglátni az élet szépségeit, újra céljai vannak és képes ezek megvalósítására. Újra nyitottá válik a külvilágra, törődik társas kapcsolataival, megszűnnek a gyásszal összefüggő testi tünetei. A kilátástalanság érzése nélkül képes beszélni veszteségéről.

 

A gyász a veszteségre adott természetes reakció. Az, hogy valaki hogyan éli meg a gyászt, számos tényezőtől függ: a gyászoló személyisége, lelkiállapota, lelki stabilitása, előzetes tapasztalatai, az, hogy megélt-e már veszteséget korábban, életkora, neme, aktuális élethelyzete, társas kapcsolatainak minősége, a kulturális környezet, az elvesztett személlyel való kapcsolat jellege, a halál módja mind befolyásoló tényező.

Ha a személy lelkiállapota nem stabil, pl. depresszióval küzd, vagy aktuálisan több krízist él meg, ezáltal lelkileg túlterhelt, ez jelentősen megnehezíti a feldolgozást.

Sokat segíthet a szilárd, valódi hit, a vallásosság, a közösség támogatása.

Férfiak általában kevésbé keresik a társas támogatást, nehezebben beszélnek az érzéseikről, sokkal inkább egyedül szeretnék megoldani nehézségeiket, feldolgozni veszteségeiket.

Gyerekek ugyanúgy megélik a gyászt, mint a felnőttek, esetükben nagyon fontos, hogy lehessen őszintén beszélni a történtekről, az érzésekről. A hallgatás, alakoskodás nem célravezető, bátran vállaljuk fel előttük érzéseinket, fájdalmunkat, ez segíti őket, hogy ők is megéljék a sajátjukat.

 

A belső gyászmunkát megkönnyíti, ha nem akarjuk elkerülni a veszteség feldolgozásával járó stresszt, fájdalmat, ha őszintén szembenézünk érzéseinkkel, ha őszintén tudunk beszélni róla.

Nem véletlen a „gyászév” fogalma: a gyász folyamata, amíg eljutunk a feldolgozásig, elfogadásig, általában legalább ennyi időt vesz igénybe. Az év során lehetőség van az évfordulók során természetesen felerősödő fájdalom átélésére is. Természetesen ezek az érzések még a későbbi évfordulók alkalmával is intenzívebben – bár egyre kisebb erővel - előjöhetnek.

Segíti még a feldolgozást, talpraállást, ha aktív cselekvéssel foglaljuk el magunkat. Sokan ilyenkor új hobbit kezdenek, új tanulmányokba vágnak bele. Gyakran átértékeli az ember egy ilyen veszteség után hogy mi fontos az életben és mi nem.

Segítheti a belső egyensúly visszaszerzését bármilyen bizonyítottan stresszoldó módszer, relaxáció, meditáció elsajátítása. Jótékony hatású a rendszeres sport tevékenység, a társaságba járás, meglévő kapcsolataink ápolása.

A gyász mindig egyéni. Van, aki az elvesztett személlyel közös terveket valósítja meg egyedül, a másik érdeklődési köre, hobbija iránt kezd maga is érdeklődni, vagy a közösen kialakított szokásokat, rituálékat tartja meg egymaga, így őrizve meg valamit a másik lényegéből a mindennapokban.

Léteznek úgynevezett gyászfeldolgozó csoportok, ahol kis létszámú csoportokban, hasonló élethelyzetben lévők gyűlnek össze. A társas támogatás erejével, együtt könnyebb feldolgozni a veszteséget.

 

Amennyiben a gyász feldolgozása során, bármelyik szakaszban elakadás történik, valaki hosszú időn keresztül megreked egy fázisban, és a feldolgozás 1-2 éven belül nem megy végbe, érdemes szakember segítségét kérni a folyamathoz.

Az elakadás jelei lehetnek, ha még mindig reményvesztett, kétségbeesett, céltalan a személy, képtelen az örömre, ha bezárkózik, elzárkózik a külvilág elől, ha hangulata tartósan depresszív vagy ha bennragad a harag vagy bűntudat érzésében.

Feldolgozatlanságot jelez, hogy ha a gyász kezdeti szakaszára jellemző testi stressz tünetek: fulladásérzés, légszomj, torokszorítás, gyengeségérzés, vagy a későbbi szakaszra jellemző testi tünetek - álmatlanság, étvágytalanság, emésztési problémák (hasmenés vagy székrekedés), mellkas szorítás, gyengeségérzés, mozgások lelassulása, szegényes mimika - hosszú időn keresztül fennmaradnak.

 

A gyász egy természetes folyamat, egyes egymást követő szakaszain át kell menni, megélni a negatív érzéseket is, az ellentmondásokat, a fájdalmat.

 

A veszteség feldolgozását siettetni nem lehet, megkönnyíteni azonban igen. Sokat segíthet a társas támogatás, az elfogadó környezet, mely tudatában van a gyász folyamatával, elfogadja az egyes szakaszokra jellemző természetes reakciókat. A legfontosabb, hogy a gyászoló ne féljen a saját érzéseitől, merje megélni, kifejezni azokat, ne maradjon egyedül fájdalmával.

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

Szólj hozzá!

Miért olyan nehéz a változás? Hogyan lehetséges egyáltalán?

2017. február 11. 09:56 - Schrammel Ivett

Miért nem tud biciklizni az, aki tudja, hogyan kell? Egy érdekes és vicces videó megmutatja!

 

valtozas_3.jpg

A tudás (valaminek az ismerete) nem egyenlő a megértéssel… Hogyan lehetséges mégis a változás?

Megosztok veletek egy érdekes és vicces videót, ami segít megérteni, hogy sok esetben miért is olyan nehéz a változás. Ez a rövid film azt is kiválóan demonstrálja, hogy a változás lehetséges, az agy „újraprogramozása” révén.

 

 

A videón egy speciális bicikli látható, amit egy kissé átszereltek, úgy, hogy ha jobbra fordítod a kormányt: a bicikli balra kanyarodik, ha pedig balra fordítod a kormányt: a bicikli jobbra kanyarodik.

Ezen a trükkös járművön senki sem tud biciklizni, még egy pár méteren keresztül sem, ugyanis minden, amit eddig tanult: használhatatlan. Mindaddig képtelen irányítani, amíg újra meg nem tanulja ezen a más módon a bicikli használatát.

A kísérletben, egy hagyományos biciklin biciklizni tudó felnőttnél, 8 hónapot vett igénybe, hogy többé-kevésbé képes legyen biciklizni ezen a szerkezeten. Egy gyerek ugyanezt az eredményt 2 hét alatt érte el. Ahogy egy idegen nyelvet is egészen eltérő módon, sokkal gyorsabban képesek a gyerekek elsajátítani. Egyszerűen azért, mert máshogy tanulnak.

(Ezután először a hagyományos biciklit voltak képtelenek irányítani az emberek, de ez a régi, jól bevésődött és begyakorolt készség gyorsan visszatért.)

 

Ezért van az, hogy olyan sokszor hallom: "Tudom én, hogy másként kellene csinálni.. de mégsem tudom megtenni.." "Tudom én, hogy ez lenne a helyes.. de mégis mást teszek, újra és újra.. egyszerűen nem tudok változtatni.."

 

Ezért olyan nehéz a változás: Mert más a tudás, az ismeret és más a valódi megértés.

Bármilyen változáshoz - hogy változtassunk régi mintáinkon, szokásainkon, viselkedésünkön, kommunikációnkon, reakcióinkon - pedig nem elég valaminek a tudása, ismerete: valódi megértésre van szükség, és az agy "újraprogramozására".

 

Minden tanulásnak 4 fázisa van (Jó példa erre a biciklizés vagy akár az autóvezetés is):

A tanulás fázisai:

1. Tudattalan nem tudás

2. Tudatos nem tudás

3. Tudatos tudás

4. Tudattalan tudás

  1. Tudattalan nem tudás – Amikor még nem tudjuk, hogy nem tudjuk.
  2. Tudatos nem tudás – Amikor már tudjuk, hogy nem tudjuk.
  3. Tudatos tudás – Tudjuk, hogy tudjuk, odafigyeléssel sikerül.
  4. Tudattalan tudás – Ide sok-sok gyakorlás után juthatunk csak el. Ekkor már automatikusan, különösebb odafigyelés nélkül is sikerül.

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

A video forrása: SmarterEveryDay   

Szólj hozzá!

Szükség van-e pszichológusokra és milyen a "normális" család?

2017. február 04. 08:58 - Schrammel Ivett

Mit adhat a család, a barátok, és mit nyújthat egy szakember?

kulcs_1_1.jpeg 

Érdekes beszélgetést, sőt vitát indított el az egyik írásom, ezért gondoltam, hogy írnom kellene erről a témáról.

Az egyik hozzászóló a következőket írta: „Én azt gondolom, hogy ha valakinek vannak „normális” szülei, rokonai, barátai, annak soha nem lesz szüksége pszichológusra.”

 

Először is felmerül a kérdés, hogy mit jelent a szó: „normális”. Melyik család, melyik barát tekinthető normálisnak?

Az én véleményem szerint az a család, az a kapcsolat „normális”, ahol az emberek kölcsönösen tisztelik a másik emberi méltóságát és feltétel nélkül elfogadják egymást. Ahol nem ítélkeznek egymás felett. Ahol a viszony nem alá és fölérendelt, hanem partneri. Ahol mindenkinek joga van elmondani a véleményét, ahol mindenkit meghallgatnak. Ahol valódi figyelemmel fordulnak egymás felé. Ahol nyíltan lehet beszélni érzelmekről. Ahol tudnak örülni a másik örömének, sikerének. Ahol fel lehet vállalni és ki lehet mondani a problémákat is. Ahol nem kell félni a másik szeretetének az elvesztésétől. Ahol lehet hibázni, mert a másik szemében egy ember pozitív értéke megkérdőjelezhetetlen.

Hány ilyen család létezik: Hány ilyen kapcsolat létezik?

És ha valakinek „normális” a családja, barátai vannak, az megvéd-e a lelki problémáktól?

Bizonyos problémáktól talán igen - hiszen sok nehézségünk épp a problémás, rendezetlen családi viszonyokból adódik, másoktól - melyek ettől függetlenek, azonban nem.

Segít-e a problémák megoldásában?

Bizonyos problémák megoldásában segítséget tud nyújtani egy ilyen közeg, kapcsolatrendszer, más problémákon - bármennyire is szeretne - nem tud segíteni.

Az, hogy egy embernek milyen személyisége alakul ki, több tényezőtől függ. Fontos a környezet, a nevelés, a hozott minták, és fontos a genetika szerepe is. Az, hogy hogyan küzdünk meg az élet kihívásaival, úgynevezett pszichológiai immunrendszerünk függvénye: hogy milyen a hozzáállásunk, milyen belső erőforrásokkal, képességekkel, jellemvonásokkal, hitrendszerrel rendelkezünk.

Nem elhanyagolható a társas támogatás szerepe a problémák megoldásában, de a kulcs mégis mindenkinek a saját kezében van. (Csak van, hogy épp nem találja ezt a kulcsot..)

 

A pszichológusi hivatást/munkát sajnos sok félreértés övezi, ez egyrészt a médiának köszönhető, másrészt az információhiánynak és annak, hogy valódi munkánk - a tanácsadás és terápia - nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem négyszemközt vagy kisebb csoportokban zajlik. A legtöbb ember számára egyértelmű, hogy ha fáj a foga - elmegy a fogorvoshoz, ha visszatérő gyomorpanaszai vannak - belgyógyászhoz vagy természetgyógyászhoz fordul.. stb.. Természetesen csak akkor fordul szakemberhez, ha ő maga, egyedül nem tudja megoldani a problémát. Ez lelki problémák esetén is így van. Nem mindenki tudja kezelni a saját depresszióját, szorongását, pánikbetegségét, pszichoszomatikus panaszait és még sorolhatnám.

Másfajta támogatást, segítséget tud nyújtani egy családtag, egy barát, és másfajtát egy pszichológus, akinek ez a szakmája, hivatása, erről a területről rendelkezik tudással, ebben van tapasztalata. Egy pszichológus - tanácsadóként, terapeutaként - többféle eszközzel rendelkezik, többféle módszert ismer lelki problémák, kapcsolati konfliktusok kezelésére. Az empátián és segíteni akaráson kívül – amivel jó esetben a családtagok és barátok is rendelkeznek - ezt a többletet tudja mások rendelkezésére bocsájtani. Valamint  a családtagokkal és barátokkal ellentétben: az elfogulatlanságát. (Az általa birtokolt szakmai eszköztár mellett azonban legfontosabb "munkaeszköze" a saját személyisége.) Megfelelő ismeretek és technikák birtokában van, melyekkel feltárható a felszíni problémák valódi oka, gyökere, és melyekkel aktiválhatók a hozzá forduló másik ember meglévő belső erőforrásai, tudattalanjának bölcsessége. Mert a kulcs mindenkinek a saját kezében van..

A pszichológus csak segít, hogy hozzáférjen ehhez a kulcshoz, hogy használni tudja. Nem sablonokkal dolgozik - hiszen minden ember más, a közös vonások ellenére minden probléma egyedi - hanem abban támogat, hogy ki-ki megtalálja a saját legjobb megoldását egy adott helyzetben egy adott problémára.

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

4 komment

Gyógyít vagy megbetegít a külföldre költözés? Mikor pozitív és mikor negatív a stressz?

2017. január 28. 08:33 - Schrammel Ivett

2012_nyar-osz_030.jpg 

Pszichológusi munkám során mindkét esettel számtalanszor találkoztam már. A legtöbben óriási horderejű változásokat várnak a külföldre költözéstől, és itt nem csak az anyagi helyzet jelentős javulására gondolok, bár kétségkívül sajnos az a leggyakoribb motiváló tényezője az országváltásnak. Sokan teljesen új életet szándékoznak kezdeni egy új országban, hátrahagyva mindent, ami fáj, mindent, ami nem működik az életükben. A többség új egzisztenciát akar építeni, sokan így szeretnék végleg lezárni már régóta nem működő párkapcsolatukat és újat, jobban funkcionálót találni helyette. Van, aki a rosszul működő, fájdalmas családi kapcsolatokból kíván kiszakadni ezen a módon. Persze olyanok is akadnak, akik alapjában elégedettek az itthoni életükkel, de vágynak valami másra, nem szeretnének kihagyni egy sok előnnyel kecsegtető lehetőséget, egy csábító külföldi állásajánlatot. Vágyuk egy új, alapjaiban más életstílus.

Mitől is függ, hogy valakit meggyógyít vagy megbetegít a külföldi lét?

Az életben minden nagy horderejű változás stresszt okoz a szervezetnek, még a pozitív változások is, hiszen a stressz valójában a szervezet válasza a megterhelésre - a változások által okozott megterhelésre. A külföldre költözés pedig igazán jelentős változás az ember életében. A stresszre adott válasz lehet az aktív küzdelem vagy a passzív eltűrés illetve a menekülés. Mindegy, hogy a stressz kiváltó oka, a változás kellemes vagy kellemetlen, a lényeg az, hogy milyen mértékben veszi igénybe alkalmazkodóképességünket.

A kérdés mindig a stressz mértéke, tartóssága és a stresszel való megküzdés lehetőségei.

Alapvetően nem a stresszel van a probléma, hanem a stresszre adott reakcióval. Megkülönböztetünk káros stresszt és pozitív hatású stresszt: distresszt és eustresszt. A stressz akkor válik károssá, ha túlterheli a szervezetet, felborítja annak, harmóniáját, belső egyensúlyát.

A túlzott mértékű stressznek számtalan testi-lelki betegség kialakulásában van szerepe, ugyanakkor a kisebb, megfelelő mértékű stressz segíti az alkalmazkodást, a fejlődést, a gyógyulást, ezáltal elengedhetetlen az élethez.

A stresszt tehát nem kell elkerülni, ez nem is lehetséges, hanem alkalmazkodnunk kell az állandóan változó környezethez.

"A stresszmentes állapot a halál."

2012_nyar-osz_057.jpg

Nézzük meg elsőként, hogyan gyógyíthat a külföldi lét:

Tény, hogy a környezetváltás segíti a belső változást. Lényegesen könnyebb egy új közegben életmódot váltani, új szokásokat kialakítani, szemléletet váltani, hiszen nem találkozunk nap mint nap azokkal a „rögzítésekkel”, melyek régi életmódunkhoz, szokásainkhoz, szemléletünkhöz kapcsolnak, melyek „horgonyként” működve kötnek a múlthoz, melyet elhagyni szándékozunk. Nem is beszélve arról, hogy új lakhelyünkön nem vesznek körül azok a régi barátok, kollegák, családtagok, akik mind régi énünket ismerik, akikkel szinte megvan az előre megírt forgatókönyve a találkozásoknak, beszélgetéseknek, akik minden megnyilvánulással meghaladni kívánt régi mintáinkat hívják elő belőlünk.

Éppen ezért sokaknak sikerül pozitív irányba változniuk, felhagyni régi, hátráltató szokásaikkal, életmódjukkal. Könnyebb váltani egy egészségesebb táplálkozásra, a rendszeres sportra, a szabadidő hasznos, értelmes eltöltésére, egy pozitívabb életszemléletre. Tegyük hozzá, hogy általában könnyebben előteremthetővé válnak az ehhez szükséges anyagi források is. Bár sok minden nem pénzkérdés, hanem belső motiváció, elhatározás és kitartás kérdése.

Ha a változással járó stressz nem túlzott mértékű, akkor nem borítja fel a belső harmóniát, sőt, segíti a fejlődést.

Ha az új kihívások szintje megfelel a képességeknek, az ember nem szorong és nem is unatkozik, hanem belső erőforrásait maximálisan kihasználva aktív, cselekvő és örömét leli tevékenységeiben. Ilyen helyzetekben jön létre az úgynevezett flow élmény is: a tökéletes áramlat élmény.

Ezekben az esetekben a környezetváltás kifejezetten gyógyító hatású lehet. Persze az új környezet ilyenkor egyfajta katalizátorként működik, mely segíti a belső változást, a belső elhatározások megvalósítását. Akárcsak a terápiában a pszichológus. Az ember valójában mindig önmagát gyógyítja meg, de néha ahhoz, hogy a folyamat végbemenjen, átmenetileg szüksége van külső támogatásra.

 img_3151.JPG

És mi történik, amikor a külföldi lét nem gyógyít, hanem megbetegít? 

Sokan nem csak a komfortzónát hagyják el az országgal együtt, hanem bekerülnek az úgynevezett „pánikzónába”. Előfordul, hogy az új környezet nem csak hogy nem komfortos, hanem egyenesen ijesztőnek tűnik a mássága, idegensége miatt. Sokan elveszítenek szinte minden kapaszkodót, és belső erőforrások hiányában elveszettnek érzik magukat egy idegen világban. Hiszen eltűnik minden, ami ismerős, megszokott, és ha zavaró is volt, vagy problémát okozott, de egy biztos pontként keretet adott az életnek.

A bizonytalanság, a kontroll elvesztésének érzése és az információhiány pedig komoly distresszt okoz.

Ha a kihívások túlzottan nagyok a belső erőforrásokhoz, képességekhez, megküzdési lehetőségekhez mérten, ez a helyzet automatikusan szorongáshoz vezet.

Ilyen esetekben a meglévő testi-lelki problémák is felerősödhetnek, eddig rejtett gondok, megoldatlan, feldolgozatlan élmények is felszínre kerülhetnek. Ez leginkább az országváltás második fázisában, a „kultúrsokk” szakaszában jellemző, amikor az ember egy sötét szemüvegen keresztül szemléli az új világot, így mindent sötétebbnek is lát. A külföldre költözés szakaszairól ITT írtam részletesebben.

A megoldás az alkalmazkodóképesség fejlesztése, belső erőforrások felfedezése, elérhetővé tétele és új készségek elsajátítása. A belső fejlődés, növekedés, elengedhetetlen a problémák megoldásához. Ezért írtam korábbi cikkemben ITT, hogy a külföldre költözésnek komoly személyiségfejlesztő hatása lehet, ha meg szeretnénk felelni az újfajta kihívásoknak, ha boldogulni szeretnénk.

 img_5070.JPG

Tehát a költözést követően előfordulhat gyógyulás, vagy betegség és ezt követő gyógyulás egyaránt. Ahogy egy hosszú évek óta külföldön élő barátom nagyon találóan fogalmazott: „A külföldi lét olyan, mint egy érzelmi hullámvasút.. De itt, ahol élek, legalább szép a vidámpark..”

 

Ha érdekelnek más, a pszichológiával vagy a külföldi léttel kapcsolatos írásaim, kattints a blogomra!

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

Fotók: Schrammel Ivett

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

 

2 komment

Új életet kezdeni külföldön gyerekekkel

2017. január 21. 09:17 - Schrammel Ivett

Mik a nyereségek és hogyan küzdjünk meg a nehézségekkel?

 

 img_4003.JPG

Milyen is az, amikor a gyerekekkel együtt az egész család kezd külföldön új életet?

Melyek a külföldön töltött évek előnyei a gyerekek szempontjából?

Milyen kihívásokra számíthatunk, és hogyan oldjuk meg a felmerülő nehézségeket?

 

A külföldi lét – akár csak a külföldön töltött néhány év – a gyerekek szempontjából rengeteg előnyt tartogat.

Kezdjük a legfontosabbal: A gyerek bizonyos szempontból a szülő egyik legjobb "tükre". Mivel a szülők többsége a létbizonytalanság, vagy legalábbis a kiszámíthatatlan jövő, bizonytalan munka és karrier lehetőségek, bizonytalan anyagi helyzet elől költözik külföldre, amennyiben ez a vállalkozás beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a szülők elégedettek, „rendben vannak”, sokkal inkább képessé válnak biztonságot sugározni a gyerekek felé, ami a gyerekek szempontjából elengedhetetlen feltétele a saját biztonságérzetüknek. Különösen igaz ez kisebb gyerekek esetében, hiszen 3 éves kor alatt a gyerek számára az egész világot a szülők és a szűkebb család jelenti és a fókusz még óvodás, sőt kisiskolás korban is a szűkebb családi környezeten van. Úgy is fogalmazhatunk, hogy 7 éves korig a gyerek a család „tünethordozója”, ha a szülők azt sugározzák felé – és nem csak a verbális kommunikációval, hanem metakommunikatív jelekkel egyaránt - hogy minden rendben van, biztonságban vagyunk – ő boldog és kiegyensúlyozott. Ellentétben ezzel, a szülők problémáját is minden esetben érzékeli, de mivel nem igazán érti és megküzdeni sem tud ezzel a stresszel, különböző testi – lelki negatív tüneteket, akár betegségeket produkál. (Ezért van az, hogy 7 év alatti gyerekeket csak a szülőkkel együtt érdemes kezelni, pszichológiai problémák esetén.)

A legegyértelműbb előnye a külföldön eltöltött éveknek, hogy a gyerekek rövid időn belül kétnyelvűvé válnak. A kétnyelvűség előnyeit pedig ma már számos kutatás támasztja alá.

A két vagy többnyelvű emberekre jellemző egy komplexebb gondolkodásmód, több területen jobb tanulási képességek valamint az, hogy képesek több különböző módon is látni a világot, hiszen ahány nyelv, annyi eltérő gondolkodásmód is egyben.

A gyerekek – különösen nagyon fiatal korban – sokkal könnyebben és lényegesen gyorsabban tanulnak új nyelveket, mivel a nyelvtanulás során mindkét agyféltekét intenzíven használják. 6-7 éves kor alatt ugyanúgy tanulják meg a második, harmadik nyelvet, ahogy annak idején az anyanyelvüket. Ráadásul a kisgyerekkor egy rendkívül emocionális szakasza az életnek, és egy rendkívül érzelemtelített környezetben tanulják az új nyelvet, és mint tudjuk, az új ismeretek hatékonyabban rögzülnek, ha intenzív érzelmek kötődnek hozzájuk, a tanulási szituációhoz.

Új nyelveket tanulni az egyik leghatékonyabb módja az intelligencia fejlesztésének: jobb problémamegoldó képességhez vezet, javítja a memóriát, koncentrációt, a multitaskingra való képességet (amikor valaki képes egyidejűleg több dologra is figyelni), komplexebb gondolkodást eredményez.

A külföldön élő gyerekek ezen kívül komoly előnyre tesznek szert, nagy eséllyel akcentus nélkül lesznek képesek beszélni több nyelvet, ami a jövőjük szempontjából mindenképpen kedvezőbb lehetőségeket teremt. (Általában elmondható, hogy 12 éves kor alatt képes valaki megtanulni egy nyelvet akcentus nélkül.)

Ezért is bíztatok minden külföldön élő szülőt arra, hogy használják otthon a magyar nyelvet, nem vegyék el a gyerektől azt a lehetőséget, hogy anyanyelvi szinten beszéljen minimum két nyelvet. Ez a szülő – gyerek kapcsolatot is fejleszti, mélyíti, hiszen amennyiben a szülők nem kétnyelvűek, saját érzéseiket, gondolataikat a legpontosabban, legárnyaltabban a saját, magyar anyanyelvükön keresztül tudják átadni. Ezenkívül ha lehet, kíméljék meg a gyereket attól, hogy az ő tökéletlen nyelvtanukat és magyaros akcentusukat adják át azáltal, hogy otthon a befogadó ország nyelvét beszélik a magyar helyett.

A két vagy többnyelvűség és a multikulturális környezet kedvez az érzelmi intelligencia fejlődésének is, növeli a gyerekek nyitottságát, empátiás készségét, a másikkal szembeni toleranciát, elfogadást.

Mivel egy új országba való költözéssel, a szülőkkel együtt a gyerekek is kilépnek saját komfortzónájukból, remek lehetőség ez a személyiségfejlődésre, új minták kialakítására, új készségek megszerzésére.

Az új környezethez való alkalmazkodás és az idegen nyelvi környezetbe való beilleszkedés során az érzelmi intelligencia is fejlődik. Hiszen mivel a gyerekek legtöbbje az új nyelv ismerete nélkül érkezik külföldre, a kapcsolatteremtéshez, kapcsolattartáshoz pedig elengedhetetlen a másik megértése és önmaga megértetése, sokkal inkább rá lesz utalva a metakommunikatív jelek helyes értelmezésére. (testtartás, mimika, gesztusok, hangszín, hangerő, hangsúly, stb) Ezáltal megtanul jobban odafigyelni a másikra, pontosabban érteni őt.

 img_3955.JPG

Most pedig következzenek a nehézségek – bár én jobban szeretem a kihívás szót használni:

Tény, hogy a tágabb családdal való kapcsolat átalakul, megszűnik a napi személyes találkozások lehetősége, ezek helyét a virtuális találkozások, legtöbbször a skype veszi át. Ami természetesen nem ugyanaz, hiszen nincs lehetőség megérinteni, megölelni a másikat. Ez pedig főleg kisebb gyerekek esetében lehet nehéz, hiszen számukra még sokkal fontosabb a testi kontaktus, mint a szóbeli kommunikáció. Könnyebb egy kisgyereket megvigasztalni egyetlen öleléssel, mint ezer szóval. Tény, hogy ez egy veszteség.

A kapcsolattartás a mai technikai eszközök mellett azonban már nem okoz nehézséget, akár minden nap beszélhetünk egymással, láthatjuk egymást a képernyőn keresztül. Megoszthatunk az otthon maradt családtagokkal fényképeket, videókat, gyerekrajzokat és más alkotásokat – így nem maradnak le életünk jelentős és kevésbé jelentős eseményeiről. Más módon ugyan, mint azelőtt, de részesei maradnak mindennapjainknak. Többen arról számolnak be, hogy kifejezetten többet beszélgetnek távol élő családtagjaikkal skype-on keresztül, mint otthon személyesen, amikor egy karnyújtásnyira éltek egymástól.

Meg kell említeni azt is, hogy ma már nem igazán jellemző több generáció együtt élése, akkor sem, amikor erre lehetőség lenne. Ezt a megoldást régen is inkább a kényszer szülte – bár kétségkívül a hátrányok mellett megvoltak az előnyei is annak, hogy a gyerekek nagycsaládban nőttek fel – a többség kifejezetten nem szereti, ha „papucsban át lehet menni” a szülőkhöz, anyóshoz, apóshoz.. Minden kapcsolatban megvan egy optimális távolság, érdemes ehhez igazítani a találkozások gyakoriságát.

Külföldön élve, a személyes találkozások jelentősége felértékelődik, sőt, talán meglepő, de a leggyakrabban az történik, hogy az otthon maradt családtagokkal való kapcsolat kifejezetten javul. Hiszen már nem „kényszer” a gyerekeknek a nagyszülőknél vagy más rokonoknál tölteni az időt, amíg a szülők „szabadnapot” vesznek ki kettesben, hanem egy értékes és ritka lehetőség.

Mellékesen jegyzem meg, hogy a felnőtt-felnőtt kapcsolatok is általában javulnak a távolság hatására, hiszen már „nem látnak bele”, „nem folynak bele” olyan módon egymás életébe, mint a költözés előtt, ezáltal kevesebb a konfliktusforrás. A ritkább találkozások alkalmával pedig mindenki igyekszik minőségi időt együtt tölteni a másikkal. A régi konfliktusoktól eltávolodva, szó szerint is messzebbről ránézve, ezek egészen jelentéktelennek is tűnhetnek.

 img_3703.JPG

Az új környezetbe, idegen kultúrába való beilleszkedés - ráadásul a nyelv ismerete nélkül - szintén nyilvánvaló kihívásokat rejt magában. Hogy melyik gyerek hogyan éli meg és hogyan oldja meg ezeket a kezdeti nehézségeket, az egyaránt függ az életkorától, a személyiségétől, a családtagok hozzáállásától valamint az új környezettől.

3 éves kor alatt a nyelv nem ismerete még nem igazán probléma a gyerek számára, hiszen optimális esetben ezt az időt még a szűkebb családdal tölti, más gyerekekkel pedig ebben az életkorban még egymás mellett játszanak, nem pedig együtt játszanak.

A közös játékot még óvodáskorban sem igazán akadályozza egymás nyelvének nem ismerete vagy nem tökéletes ismerete. Ebben az életkorban a gyerekek még könnyedén sajátítják el az új nyelvet is, mindenféle erőfeszítés nélkül. Az agyuk olyan akár a szivacs, egyszerűen felszívja a környezetéből az új információkat.

A nehézségek inkább az iskola kezdetével jelentkeznek, ahol már szükség van a tananyag megértésére is, ami egy újabb kihívás. 5 éves kor után a teljesítmény kerül előtérbe a gyerek életében. Ez a szakasz 12 éves korig tart. Ha ebben az időszakban sok dicséretet, elismerést kap, kialakul a kompetencia érzése. Ennek hiányában a kisebbrendűség érzése lehet úrrá rajta. Eleinte sok kudarc érheti a gyereket a nyelvi hiányosságok miatt. Az otthon kiemelkedően teljesítő gyerek legjobb esetben is átlagos teljesítményt produkál, az átlagos pedig átlag alattit. A korábban népszerű gyerek hirtelen kikerülhet a "sztár pozícióból". Hogyan segíthetünk nekik ezekben a nehéz időkben? Az iskolai teljesítményromlás és az osztályban betöltött régi szerep elvesztése átmenetileg kedvezőtlenül befolyásolhatja az önértékelést, de ezt törekedhetünk ellensúlyozni. Ha mi töretlenül hiszünk benne, ő is hinni fog önmagában, ha mi továbbra is pozitívan értékeljük, ő is értékesnek fogja tartani saját magát – hiszen egy gyerek elég sokáig a szülei szemén keresztül tekint önmagára. Segítsük, hogy az óvodán, iskolán kívül sikerélményekhez juthasson ebben az időszakban, olyan dolgokkal töltsük a szabadidőt, ami könnyedén megy neki, sikereket és örömet okoz – lehet ez sport, művészet, kreatív foglalkozás – ahol nincs igazán jelentősége a nyelvnek, a verbális kommunikációnak.

Az átmeneti teljesítményromlás természetes, aggodalomra semmi ok. A külföldre kerülő gyerekek általában 2-3 év után újra elérik azt a teljesítményszintet, amit a költözést megelőzően sikerült elérniük az iskolában. Ez természetesen összefügg a nyelv elsajátításával. Itt szeretném eloszlatni azokat a tévképzeteket, hogy a gyerekek külföldön élve, pár hónap alatt megtanulnak egy idegen nyelvet. Ez egyszerűen nem igaz., ezért senkinek ne legyenek irreális elvárásai. Feltételezem, hogy ezt olyan szülők állítják, akik maguk sem beszélnek magas szinten az adott nyelven, vagy egyáltalán nem beszélnek az adott nyelven, és a gyerekektől hallott néhány kerek mondat megtévesztik őket. Tény, hogy kisgyerekek nagyon gyorsan elkezdenek beszélni az új nyelven, értik a gyakran előforduló szavakat, kifejezéseket, a "gyerek szlenget", de ez még egy ideig távol áll a valódi nyelvtudástól. (Ahogy egy másfél éves gyerek sem "perfekt magyar"..) A valódi, magas szintű nyelvtudás jó fokmérője, hogy mikorra éri el saját anyanyelvi teljesítményszintjét illetve a nagyobb  gyerek mikortól olvas értő módon az új nyelven.

img_3641.JPG

Tudom, hogy sok szülő külön nyelvórákra járatja a gyerekeit a külföldre költözést követően.. és értem is a pozitív szándékot.. Mégis azt javaslom, hogy ne tegyék ezt. Ne terheljék a gyereket az iskolaidő után is az új nyelvvel és a tanulással. Legyen ez az idő a pihenésé, kikapcsolódásé, felhőtlen játéké. Hiszen felnőttként sem egészséges napi tizenegynéhány órát dolgozni.. Meg kell őrizni a munka/tanulás és szabadidő egészséges arányát. Ráadásul az iskola utáni szabad játékban van a gyereknek leginkább lehetősége feldolgozni az iskolával és az új környezettel járó stresszt is. Ráadásul egy nyelvtanfolyam vagy nyelvtanár sokkal kevésbé hatékony ebben a korban, mintha a saját kortársaitól, játék közben észrevétlenül sajátítja el az új szavakat, kifejezéseket.

Az életkor előrehaladtával a kortárs kapcsolatok is egyre fontosabbá válnak, a barátságok mélyülnek, valódi érzelmi köteléket jelentenek. A legnehezebb helyzetben a kamaszok vannak ilyen szempontból. Nekik a legnehezebb elválni az otthoni barátoktól, valódi érzelmi veszteséget élnek meg ezen a módon, és számukra már nem megy olyan könnyedén a nyelvtanulás sem. Viszont mivel a szülők és a család szerepe már nem elsődleges ebben a korban, ők a legmotiváltabbak a beilleszkedésre, új kapcsolatok építésére. Pszichológiai szempontból ez az "énkeresés fázisa" (13-19 éves kor között), ez a folyamat pedig nehezebben megy végbe változó körülmények között. A nagyobb kamaszkorban országot váltók közül sokan felnőttkorukra a hazatérést választják. Évek múlva azonban kiderül, hogy mit is profitáltak a kint töltött évekből és akár egy pozitív emlékké is szelídül ez az időszak.

img_3482.JPG

A nehézségek leküzdése, a "próbák" kiállása, minden esetben fokozza az énerőt, erősíti a személyiséget. Ezek a tapasztalatok később komoly belső erőforrást jelentenek, újabb kihívások esetén előhívhatóak, mozgósíthatóak.

Amivel a szülő a legtöbbet segíthet bármilyen életkorú gyerekének, hogy igyekszik ő maga „rendben lenni”, így képessé válik arra, hogy biztonságot nyújtson a gyerek számára, igyekszik pozitív mintát adni, hiszen a gyerekek mintakövetéssel, utánzással tanulnak, nem pedig szóbeli "nevelés" hatására - tehát elsősorban nem az számít amit mondunk, hanem az, amit teszünk -  és igyekszik őszintének lenni, így lesz hiteles a gyerek szemében.

A gyerekek életkora szerint tehát a „minél előbb annál könnyebb” elv érvényesül általában a külföldre költözés során. Ez azonban nincs mindig így, ennek oka egyrészt a személyiségben keresendő. Vannak könnyebben és nehezebben alkalmazkodó gyerekek, rugalmasabbak és kevésbé rugalmasak, könnyen barátkozók és zárkózottabbak.

Befolyásoló tényező a család hozzáállása is, hogy mennyi segítséget, támogatást, megerősítést, biztonságot képes nyújtani.

Persze a befogadó országon is sok múlik, hogy mennyire lesz gyors és zökkenőmentes a beilleszkedés. Teljesen más egy multikulturális közeg, egy nagyváros, mint egy kis hegyi falu például, ahol a helyiek legfeljebb síszezonban látnak „idegeneket”. Ezt érdemes figyelembe venni a lakhely megválasztásakor is. Egészen más élni valahol, mint a szabadságot tölteni, ilyenkor más szempontok kerülnek előtérbe.

Én magam 3 gyerekkel, 4 év alatt, már 3 országot megjártam, és évek óta elsősorban online, skype-on keresztül dolgozom pszichológusként, elsősorban külföldön élő magyarokkal - köztük sok családossal - így szakmai szempontokon és saját tapasztalataimon kívül az ő tapasztalataik alapján is írom ezt a cikket.

Mindent összegezve, saját és külföldön élő klienseim tapasztalatai alapján is úgy látom, hogy gyerekekkel külföldre költözni lehetséges, sőt érdemes.

Nyilvánvaló, hogy ez esetben a költözés nagyobb körültekintést kíván, hiszen sokkal több szempontot kell figyelembe venni a lakóhely kiválasztásától kezdve a munkavállalás módján át.

Az előnyök azonban magukért beszélnek, a nehézségek áthidalhatóak, a kihívások pedig fejlesztenek.

Fogjuk fel úgy, hogy ez közös életünk egyik „nagy kalandja”!

 

Ha érdekelnek más, a külföldi léttel kapcsolatos írásaim, kattints a blogomra!

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

Fotók: Schrammel Ivett

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

3 komment

Milyen is magyarnak lenni külföldön? Multikulti szubjektív...

2017. január 14. 09:15 - Schrammel Ivett

Hol az otthon és hol a haza? Mi lesz a külföldre költöző gyerekekkel?

 fold_2_1.jpg

Megint kaptam egy inspiráló kommentet, ezúttal a  „Hol is vagyunk igazán otthon?” című cikkemre. A kommentelő azt írta, hogy „..külföldön mindig idegen maradsz, csak a hazádban lehetsz otthon..”.  Így ez az írásom valójában az előzőnek egyfajta folytatása, mely még Gibraltáron élve született.

 

Azt gondolom, hogy érezheti magát valaki jól, sőt „otthon” külföldön és érezheti magát magyarnak, lehet fontos számára a magyarsága és a hazája. Ez a két dolog nem zárja ki egymást.

Magyarnak születtem és életem végéig magyar is maradok. És közben gibraltári is lettem. Magyar vagyok és gibraltári. Nem érzem, hogy választanom kellene.

Mint ahogy nő vagyok és anya. Mert nőnek születtem, életem végéig nő is maradok. És közben anyává lettem és életem végéig az is maradok. Nem kell választanom közöttük.

 

Az sem mindig egyértelmű, hogy hol van az ember hazája. Ott van például az én legkisebb lányom, aki Ausztriában született, ott is töltötte élete első fél évét. Élt Magyarországon három évet, Máltán néhány hónapot és Gibraltáron több évet, itt a leghosszabban. Hol van az ő hazája? És a hozzá hasonló, sok országot megjárt gyerekeké? Én azt gondolom, hogy ott, ahol ők legbelül érzik..

 2013_tavasz_gibraltar_376.jpg

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mi lesz a külföldre kerülő gyerekekkel, akik egy másik országban fognak felnőni. Elveszítik-e a magyar identitásukat? Elveszítik-e az anyanyelvüket? Emiatt felesleges aggódni. Egy gyerek nem tudja elveszíteni az anyanyelvét: ha a szülők megfelelő mennyiségű és minőségű időt töltenek vele, természetesen az anyanyelvükön.

Az én gyerekeimnek magyar az anyanyelve és évek óta angol nyelven tanulnak az iskolában, angol nyelvű környezetben élve. Mára kétnyelvűvé váltak: az iskolában és a helyi barátaikkal természetesen angolul beszélnek, otthon magyarul beszélünk egymás között. Ha angol nyelvű vendégünk van, akkor pedig angolul, hogy ne rekesszük ki őt a beszélgetésből, hogy ne hozzuk kellemetlen helyzetbe őket.

Mint ahogy a gibraltáriak is – akik egyébként egymás között a spanyolt használják elsősorban, vagy a llanitot, a helyiek sajátos angol-spanyol keverék nyelvét – átváltanak angolra, ha megjelenek egy társaságban, mert tudják, hogy ez az egyetlen, mindkettőnk által ismert nyelv. Én ezt egy nagyon kulturált, befogadó gesztusként értékelem a részükről.

2013_osz_gibraltar_697.jpg

A gyerekeimmel otthon énekelünk magyar gyerekdalokat, népdalokat és ugyanúgy angolokat is. Egyaránt ismerjük a magyar és angol mondókákat, klasszikus gyerekjátékokat.

Hol magyar népmeséket olvasok a lányaimnak magyarul, hol angol klasszikusokat angolul. És ők is (mindenki a saját szintjén) két nyelven olvasnak meséket, regényeket. Sőt, a legnagyobb lányom ijedten közölte, hogy néha azon kapja magát, hogy angolul gondolkodik.. Soha nagyobb gondja ne legyen! :-) Így már két teljesen eltérő módon képes szemlélni a világot és gondolkodni arról. Ez egy elképesztő tudás, aminek a birtokába került, hiszen számtalan kutatás bizonyítja, hogy a kétnyelvű, két nyelven gondolkodni képes gyerekek számtalan egyéb képessége is fejlődik ezáltal. (matematikai képességek, szövegértés, érzelmi intelligencia, empátia stb.)

Az egyik nap spanyol paellát főzök, a másik nap „fish and chips”-et sütök, a harmadik nap indiai „chicken tikka”-t, és kerül az asztalra túrós tészta, pörkölt, gulyásleves is. :-) 

A három lányomnak vannak magyar, gibraltári, angol, spanyol, thaiföldi, marokkói, lengyel és minden más nemzetiségű barátaik, osztálytársaik. Őket nem zavarja a különböző származásuk, kultúrájuk, vallásuk, eltérő bőrszínük, hajszínük.

Úgy gondolom, hogy a kétnyelvűségtől és ettől az erősen multikulturális környezettől, amiben itt Gibraltáron élnek, csak gazdagodnak, többé válnak, nyitottabbá a világra, más kultúrákra, más emberekre, és ezáltal elfogadóbbá és megértőbbé is válnak mások iránt. Hiszen az emberek általában attól félnek, az iránt éreznek ellenszenvet, amit nem ismernek igazán.

Azt gondolom, hogy ez a nemzetközi környezet, maga a külföldi lét, nem vesz el semmit a magyarságtudatukból, sőt talán a későbbiekben még fontosabbá is válik ez a számukra – ahogy erről olyan sok külföldön élő magyar beszámol.

2013_osz_gibraltar_556.jpg

Elmesélek végül egy érdekes történetet: amikor ellátogattunk a gyerekekkel a Gibraltár – Magyarország focimeccsre (megjegyzem életem első focimeccsére), itt Gibraltáron, a lányaim megkérdezték, hogy melyik csapatnak drukkolunk.. Azért ez a kérdés már mutatta az ő kettős identitásukat. Természetesen a magyar csapatnak szurkoltunk, egy maroknyi itt élő „honfitársunkkal” együtt, több ezer gibraltári szurkolóval körülvéve. Én ezt éreztem természetesnek. Gibraltárt választottam, mint helyet, ahol élek, itt érzem magam igazán otthon, és minden más csapattal szemben Gibraltárnak szurkolnék. Kivéve Magyarországot.. :-)  Mert mégiscsak magyar vagyok: gibraltári magyar.

Azt gondolom, hogy fontos a magyarságtudat. És ami ennél is fontosabb: az „emberségtudat”. Hiszen elsősorban emberek vagyunk mindannyian, és csak utána magyarok, angolok, spanyolok, németek, osztrákok.. stb. Ha ezt mindenki felismeri, egy jobb világban élünk majd.

 

Ha érdekelnek más, a külföldi léttel kapcsolatos írásaim, kattints a blogomra!

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

2. 3. 4. fotó: Schrammel Ivett

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

8 komment

Hol is vagyunk igazán otthon?

2017. január 07. 09:20 - Schrammel Ivett

2012_nyar-osz_071.jpg 

Előfordul, hogy az ember nem a szülőföldje, hanem egy másik ország iránt érez honvágyat, csak valahogy erről kevesebbet beszélünk. Ezt én is megtapasztaltam, ezért is írtam erről „Miért is jó külföldön élni? - pszichológus szemmel” című cikkemben. El kellett mennem Gibraltárról Máltára, hogy ráébredjek: Gibraltár a valódi otthonom. Az az erős „honvágy”, amit soha azelőtt nem tapasztaltam, de akkor megéltem, ráébresztett erre. És nap mint nap tapasztalom hogy mások is megélnek valami hasonlót. Azóta elhagytam Gibraltárt.. de még mindig hiányzik és valahol mélyen, legbelül az otthonomnak érzem. 

Valaki írt arról egy cikkemre adott kommentben, hogy el kellett hagynia egy általa szeretett országot, de visszavágyik, vissza is fog térni, mert tudja: „csak ott lehet boldog”.

A boldogságról pedig annyi minden eszembe jutott, hogy elhatároztam, inkább írok egy cikket erről, mert egy komment kereteit kimerítené, ha mélységeibe belemennénk.. :-)

 2012_nyar-osz_457.jpg

Hányszor halljuk, hogy „a boldogság belülről fakad”, a mi hozzáállásunkon, gondolatainkon múlik, nem pedig a környezetünkön.. És ez igaz is. Csakhogy a gondolatainkat befolyásolja a környezet, ahol élünk, az emberek, akik körülvesznek, a hangulat, a velünk történő és a körülöttünk zajló események. Ettől nem tudjuk teljes mértékben függetleníteni magunkat. (Persze csak ha nem vagyunk „megvilágosodott mesterek”. :-) ) Az általunk megtapasztalt világnak azonban adhatunk sokféle jelentést, gondolkodhatunk róla sokféle módon és valójában ez a jelentésadás, értelmezés dönti el, hogy milyen lesz az erre adott érzelmi reakciónk. Ez dönti el végül, hogy jól érezzük-e itt magunkat vagy sem, hogy szubjektíve milyen világban élünk. Hiszen ahány ember, valójában annyi külön világ létezik.

Ez alapján, elméletileg bárhol és bárkivel boldog lehetne az ember.. Miért nem történik ez mégsem meg? Azért, mert ehhez rengeteg dolgot kellene átértelmezni, „átkeretezni” a gondolataiban, és van, hogy ez belsőleg egyszerűen nem lehetséges, vagy csak nem akarjuk megtenni.. Mert más az ami „külsőleg” lehetséges, kívülről szemlélve megvalósíthatónak tűnik, és más az, ami „belsőleg” lehetséges, valóban megvalósítható. Vannak dolgok, amik azért nem megvalósíthatóak belsőleg, mert a hitrendszerünkbe, meggyőződéseinkbe ütköznek. Ellenkeznek az általunk elfogadott normákkal, értékekkel. Persze az ember hitrendszere is változik, folyamatosan alakul az évek során, sőt változtatható, de vannak bizonyos hitek, meggyőződések, melyek az úgynevezett „szent helyen” állnak. Ezek a legmélyebben gyökerező meggyőződéseink, melyek identitásunk alapját képezik, és ezek rendkívül ellenállóak a változásnak.

Ezért nem tudja az ember elhitetni magával, hogy bizonyos dolgok „jól mennek” vagy „rendben vannak” vagy „szerethetőek” egy adott országban vagy akár egy adott kapcsolatban. Ezért érzi úgy, hogy ezeken a helyeken, ebben a környezetben nem tudna boldog lenni.. Ahogy bizonyos szituációkban, kapcsolatokban sem tudná boldognak érezni magát.

Én azt gondolom, hogy az ember ott lehet igazán boldog és ott érzi magát otthon – azokban a helyzetekben, azon a helyen és abban a kapcsolatban - ahol önmaga lehet, ahol úgy fogadják el őt, ahogy van és ahol ő is úgy tudja elfogadni és szeretni a másik embert, vagy a másik országot, amilyen az valójában.

Persze az is igaz, hogy „csomagban vannak a dolgok”.. hogy minden kapcsolat a „kompromisszumok művészete”.. De különbséget kell tenni „jó kompromisszumok” és „rossz kompromisszumok” között. Rossz kompromisszumot is lehet kötni.. csak nem érdemes. Mindenki döntse el, hogy mit érez a maga számára jó és mit érez rossz kompromisszumnak.. :-)

 

Ha érdekelnek más, a külföldi léttel kapcsolatos írásaim, kattints a blogomra!

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta

Fotók: Schrammel Ivett

 

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

Szólj hozzá!