Pszichológus Online

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta - www.napmandala.eu blogja - Tanácsadás, coaching, terápia.

Miért szeretem az angol iskolarendszert?

2016. május 29. 10:21 - Schrammel Ivett

Pillanatfelvételek a gibraltári iskolák életéből

 img_3410.JPG

Mert itt a gyerekek többnyire játékosan, tapasztalati úton, jól szórakozva tanulnak.

Mert minden évben megrendezik az „Élő Történelem Napját”, és bár ez csak egyetlen nap az évben, több hónapot készülnek rá. Ezen a napon minden évfolyam az általa aktuálisan tanult történelmi kor jelmezeibe öltözik, a tanárokkal együtt, és szinte az adott korban élve töltenek egy napot. Hol vikingek, hol ókori görögök, rómaiak, egyiptomiak, hol viktoriánus korabeliek, de voltak már kalózok is egy napra. Hetekig készítik erre a napra az adott történelmi kornak megfelelő dekorációkat, pajzsokat, rúna írásjeleket, latin szövegeket, mozaikképeket, kerámiákat, ékszereket, rajzokat, festményeket. A kor egy-egy jellemző jelenetét (viking halotti szertartást, a császárnak való bemutatkozást, az isteneknek való hódolást, egyiptomi mumifikálást) pedig színdarabban játsszák el. Ezeken a napokon az adott kor jellegzetes ételeit fogyasztják, korabeli szokás szerint.

img_0034_1.jpg

Mert tisztelik és igyekeznek megismertetni a gyerekekkel az itt élő különböző kultúrákat. Megrendezték már a Marokkói és az Indiai Kultúra Napját is, amire szintén hosszasan készülnek, információt gyűjtenek. Ezeken a napokon a gyerekek és tanárok az adott nép jellemző viseletét, ékszereit hordják. Az ebédet az itt élő kisebbségi közösségek tagjai készítik számukra, bemutatva népük jellegzetes ételeit.

Mert a vallás tantárgy keretein belül nem csak egyetlen vallásról tanulnak, hanem megismerik az összes világvallást. De a szülő még ez alól is kérhet felmentést, és nincs helyette kötelező erkölcstan.

img_5036.JPG

Mert a természettudományos órákon, földrajz és rajz óra keretében rendszeresen tartanak órákat a természetben, hogy ne csak a tankönyvek két dimenziós képeiből ismerjék a növényeket, állatokat, kőzeteket, természeti jelenségeket.

Mert egyáltalán nincs szóbeli felelés – ami néhány gyereknek kedvezne csupán, a gyerekek jelentős részének teljesítményét rontja a kényszerű szereplés – csak minden trimeszter végén írásbeli vizsgák.

Mert nem cél, hogy minden gyerek néhány hónapon belül tökéletesen megtanuljon írni, olvasni – hiszen tudják jól, hogy minden gyerek különböző tempóban képes haladni. Nem sietnek sehova, hiszen mindenre bőven van idő.

Mert differenciált oktatás zajlik, osztályonként 3 illetve 5 különböző csoportban tanulnak, aktuális tudásszintjüknek megfelelően.

Mert nem skatulyáznak be senkit, van átjárás a csoportok között a fejlődés függvényében.

Mert minden gyerek a saját tudásszintjének megfelelő könyveket kap olvasásra és ezek a könyvek valóban érdekesek, szórakoztatóak és tanulságosak. Ténylegesen a mai gyerekeknek szólnak.

img_0042_1.jpg

Mert minden héten van külön „könyvtár órájuk”, a modern technikai eszközök mellett sem hanyagolják el a hagyományos könyveket.

Mert év végén az „osztályzat” (A, B, C, D, E) mellé hosszú, részletes, személyre szabott írásos értékelést kapnak. Szinte egy regényt írnak a tanárok minden egyes gyerekről.

Mert nem csak a tárgyi tudásra figyelnek, és azt értékelik, hanem a gyerekek közösséghez való viszonyát, iskolához, tanuláshoz való viszonyát, tantárgyi érdeklődését, aktivitását, erőfeszítéseit, önálló munkáit, másokkal való együttműködését, kezdeményezőkészségét, általános közérzetét, hangulatát is.

Mert a kisebbeknél minden héten kiválasztják az osztályból, hogy ki volt a „Star of the week”„A hét sztárja” – és előbb-utóbb minden gyerekre sor kerül, nem csak a legjobb magatartásúakra. Kire ezért, kire azért. Van, aki segítőkész volt, van, aki aktívan részt vevő, van, aki kezdeményező.

Mert vagy egyáltalán nem kapnak házi feladatot, vagy csak nagyon keveset, pár perc alatt elvégezhetőt. Hétvégére, a szünetekre pedig soha. Hiszen az iskolán kívül töltött idő a pihenésé, feltöltődésé, játéké kell, hogy legyen. A családé és a barátoké.

Mert a gyerekek nem cipelnek több kilós iskolatáskákat, mivel nem hozzák haza a tankönyveiket, csak egy vékony olvasófüzetet.

img_5005.JPG

Mert az iskola falaira minden gyerek alkotásait kiteszik, nem csak a legjobban sikerülteket.

Mert zene órán kipróbálhatnak szinte minden létező hangszert és maguk komponálhatnak zeneműveket.

Mert senkit nem köteleznek arra, hogy egyedül énekeljen az osztály előtt.

Mert a kórusban az egyházi és klasszikus zeneművek mellett mai pop-rock dalokat is énekelnek.

Mert nem csak elméleti oktatás zajlik: a kicsiket kiviszik a város utcáira, a postára, a tűzoltóságra, rendőrségre, a strandokra. Mert néha sütnek, főznek, varrnak, hímeznek, agyagoznak.

img_0091_1.jpg

Mert minden iskolában dolgozik iskolapszichológus – a kicsik úgy tudják, hogy ő az, aki segít, hogy „boldogok” legyenek.

Mert a tanulási problémákkal küzdő és külföldi, az angolt még nem beszélő, nagyobb gyerekek mellé kirendelnek egy „segítő tanárt”, aki külön, csak vele foglalkozik.

Mert rengeteget költenek az oktatásra: minden teremben van smartboard és whiteboard. Minden gyerekre jut egy számítógép és a nagyobbaknak iskolai használatra egy iPad.

(Hagyományos táblát, krétával akkor láttak a gyerekek először, amikor az „Élő Történelem Napján” egy napot viktoriánus korabeliként töltöttek.)

Mert a tanárok elnevették magukat, amikor ezen a napon viktoriánus tanárként szigorúan kiabálni kellett volna a gyerekekkel, és fegyelmezni őket, a szerepüknek megfelelően. Annyira élet idegennek és groteszknek érezték a szituációt.

img_1813.JPG

Mert a tanárok általában jókedvűek, kiegyensúlyozottak, kedvesek – hiszen nem terhelik túl őket az adminisztrációval, magas óraszámmal, és természetesen tisztességes fizetést visznek haza. A tanári hivatás igazán nagyrabecsült itt, Gibraltáron.

Mert az osztályok búcsúpartit rendeztek a gyerekeinknek, amikor elköltöztünk Máltára – amikor pedig 3 hónap után visszatértünk, a tanárok a nyakunkba borultak örömükben.

 

És igen, tudom, hogy ez a rendszer sem tökéletes, de azért lenne mit tanulni tőle, lenne mit beépíteni a magyar oktatásba.

 

(Ha tetszett a cikk, használd a megosztást is! Ha legörgetsz, az ajánlott bejegyzések között biztosan találsz még valami számodra érdekeset! Kövesd Pszichológus Online blogom és Pszichológus online facebook oldalam, hogy ne maradj le egyetlen írásról se!)

 

Schrammel Ivett pszichológus, terapeuta (3 gyerek édesanyja, akinek több mint 3 évig volt szerencséje két brit – gibraltári iskolát megismerni.)

Fotók: Schrammel Ivett

  

A blogon megjelent írások szerzői jogvédelem alatt állnak.

 

 

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://schrammelivett.blog.hu/api/trackback/id/tr488755482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gerberus 2016.05.29. 19:37:22

Élek a gyanúperrel, hogy a mindenkori kormánynak egyáltalán nem érdeke ilyen rendszer bevezetése, mert nem csak többe kerül, de még a végén kiegyensúlyozott, öntudatos, gondolkodni képes állampolgárokat eredményezne, akiket nem lehet debil plakátkampányokkal, meg hasonlókkal szavazóbázis birkákká alakítani!

CoolKoon 2016.05.29. 22:59:01

Hát, ez mind fantasztikusan hangzik. DE! Gibraltár tudtommal egy elég kis tartomány, ergo nem hiszem, hogy ez a brit oktatás jelentős részét is jellemzi. Ráadásul nem derül ki, hogy mit csinálnak azokkal, akik -a tanárok minden igyekezete ellenére- mégis megmaradnak funkcionális analfabétának. Ömeuikában pl. beteszik őket ugyanazokba az iskolákba, mint ahova a többiek járnak. Aztán az emberfia nem győz csodálkozni, hogy milyen pofákkal jár egy osztályba...

Szanna(Athena) 2016.05.29. 22:59:10

Minden szavaddal egyetértek. A mi lányunk is ugyanezt éli át, immár három éve.

Norbi5 2016.05.29. 23:01:55

@Gerberus: sajnos nagyon is igazad van.

Apa(fej) 2016.05.30. 07:55:45

@CoolKoon: csak hidd el, hogy az angol iskolarendszer egésze ilyen. persze vannak "rosszabb" és "jobb" iskolák és tanárok, de az elv mindenhol ez.
igen, maradnak funkcionális analfabéták, de sokkal kevesebben mint egy poroszos (magyar) iskolarendszerben. és ennek ellenére kiegyensúlyozottak és képesek normálisan élni. aki nem, az sem az iskola miatt.

Jazo 2016.05.30. 07:57:41

Amíg a birkák és a pár kiló krumpliért, üveg sörért voksukat eladók szavaznak, addig marad ez a vonal. Viktor nem bánja, hogy mekkora szemétdomb az ország, amíg ő a kakas a szemétdombon és ők jól élnek a te károdra.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.05.30. 09:09:27

@CoolKoon: Gibraltár valóban elég kicsi a maga 35000 lakosával, és minden iskola egy kicsit más, mivel különbözőek az oktatók, de van egy alapvetően egységes szemlélet az oktatással kapcsolatban minden brit területen, ami nekem nagyon szimpatikus. Itt Gibraltáron van egy speciális iskola, a komoly mentális problémákkal küzdők számára, akik nem illeszthetők be a hagyományos iskolákba. A szimplán gyengébb képességű gyerekek pedig a "normál" iskolákba járnak, ahol a differenciált oktatásnak köszönhetően a leglassabban haladó csoportba kerülnek a saját osztályukban.

Void Bunkoid 2016.05.30. 09:34:11

"Mert senkit nem köteleznek arra, hogy egyedül énekeljen az osztály előtt."

Én ettől soha nem féltem, annak ellenére, hogy nincs sztártenorokat megszégyenítő hangom.
Sok kismajom meg nem mer elénekelni egy öt hangból álló tököm népdalt az énekórán, bezzeg tíz évvel később egymást taposva csinálnak magukból hülyét milliók előtt mindenféle tévés tehetségkutatókon ugyanúgy a cappella kornyikálva.

Nzoltan 2016.05.30. 09:34:15

@Schrammel Ivett: Na, nálunk ilyen nincs, mert kirekesztő. A szegregált oktatás önmagában nem rossz, mert mindenki a képességének megfelelö körülmények között tanulhat. De valamiért ez mifelénk szentségtörés. És ezt bizony a magyar-hiller időszakben tolták csúcsra.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.05.30. 09:41:02

@Nzoltan: Fontos, hogy Gibraltáron az osztályon belüli különböző csoportok között van átjárás, minden trimeszter elején, az előző tesztek eredményei alapján újra alakítják a csoportokat. Lehet javítani és persze rontani is. A csoportokba pedig kizárólag az iskolai tantárgyi tesztek eredményei alapján kerülnek a gyerekek. Speciális iskolába pedig csak azok kerülnek, akik a minimumot sem tudják teljesíteni a hagyományos iskolákban, veleszületett mentális problémáik miatt.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.05.30. 09:42:48

@Void Bunkoid: Szerintem a tehetségkutatókban szereplők nem ugyanazok a gyerekek, illetve azokból a gyerekekből vált felnőttek, akik szoronganak az iskolában a szerepléstől.

CoolKoon 2016.05.30. 12:42:28

@Apa(fej): Én nem a "poroszos (magyar)" iskolarendszert védem (távol álljon tőlem), csak arról van szó, hogy vannak, akiket azért járatnak külön iskolába, mert nem bírnák az iramot még az átlaghoz képest se (nemhogy az esetleges kiemelkedő tanulókkal). Nem véletlenül van máshol is differenciált oktatás (mármint az angolszász országokon kívül :P).

_Neville 2016.05.30. 12:44:10

Csak halkan jegyzem meg, hogy ezt "iskoladráma" néven már a kora-újkori magyar oktatás is ismerte.

room_101 2016.05.30. 12:44:14

Az angol iskolarendszerről a mostanában nem túl népszerű Aczél Endre önéletrajzi könyvéből idézném, amit londoni tudósító korában neki egy angol felső osztálybeli mondott erről:
Valakinek kamionsofőrnek is kell lennie.

CoolKoon 2016.05.30. 12:44:20

@Jazo: "Viktor nem bánja, hogy mekkora szemétdomb az ország, amíg ő a kakas a szemétdombon és ők jól élnek a te károdra. " - Hát igen. Ebben csak az a szomorú, hogy az általa is pártfogolt oktatásügyi ámokfutás (ami Mo-n minimum már egy fél évszázada folyik) bizony azt eredményezi (eredményezte?), hogy az ő lányaiból is meglehetősen középszerű, de inkább eléggé buta felnőttek lettek (az egyikből biztosan, ezt a sajtóbeli megnyilvánulásaiból már tudjuk). Viszont őt mintha ez annyira nem is zavarná (ami szintén elég szomorú). A kör bezárult, a kígyó a saját farkába harap.

CoolKoon 2016.05.30. 12:44:26

@Schrammel Ivett: "A szimplán gyengébb képességű gyerekek pedig a "normál" iskolákba járnak, ahol a differenciált oktatásnak köszönhetően a leglassabban haladó csoportba kerülnek a saját osztályukban." - Ezek szerint a kiemelkedő diákok is külön csoportba kerülnek, ahol a legértelmesebbek vannak?

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.05.30. 12:52:25

@CoolKoon: Minden osztály vegyes, nincs semmiféle szelekció az iskolakezdésnél (kivéve aki speciális iskolába kerül.) De az osztályokon belül, matematikából és angolból (szövegértés, spelling - ami a helyesírásnak felel meg és olvasás) különböző csoportokban tanulnak. Hogy éppen ki melyik csoportba jár, azt a legutolsó teszt eredményei döntik el és mindig az aktuális teljesítménye. Természetesen vagy egy leggyorsabban haladó csoport is, akik előrébb járnak a tananyagban.

CoolKoon 2016.05.30. 16:17:52

@Schrammel Ivett: Na jó, de nincs gond abból, hogy teszem azt a leggyorsabban haladó csoport kb. kétszer olyan gyorsan halad a tananyaggal, mint a leglassabban haladók (mivel az előbbiben nincs aki visszahúzná őket)? Mi van, ha "kifogynak" a középiskolás tananyagból? Elkezdenek velük egyetemi szintű matematikát venni (pl. parciális deriválást), vagy mi?

CoolKoon 2016.05.30. 16:18:05

@room_101: "Valakinek kamionsofőrnek is kell lennie." - Ne félj, nagyon sokan vannak azok, akik ha agyoncsapnád őket se akarnának (vagy tudnának) bármiféle érdeklődést mutatni természettudományok vagy reáltudományok iránt. Nálunk általában az ilyeneket küldik el inasiskolába iparitanulónak (ahol még akkor se feltétlenül érettségiznek le túl sokan, ha amúgy lenne rá lehetőség). Cserébe viszont senki se várja el tőlük, hogy megváltsák a világot.....

Void Bunkoid 2016.05.30. 16:18:13

@Schrammel Ivett: talán igen, talán nem. De már kezdek benne kételkedni. Manapság a fiataloknál konkrétan az ismertség, a minél több lájk az életük drogja, de annyira, hogy bármit képesek bevállalni érte - ha nincs visszajelzés, nincs napi mittomén ötven lájk, nincs x ezer kattintás, akkor konkrétan depressziósak lesznek és senkiknek érzik magukat.

Ez olyan mértékig elmegy, hogy mára már gyakorlatilag a "híresség" és a "hírhedtség" között nincs jelentéskülönbség, mindig ezzel jönnek, hogy "a negatív reklám is reklám". És valóban.

Régen, ha az embernek rossz hírét költötték (akár még 20-25-30 évvel ezelőtt is), olyan szinten kerülhetett perifériára, hogy valóban ha tiszta lappal akart indulni, akkor szedhette a sátorfáját és költözhetett legalább az ország másik végébe.

Ma már, ha annyi az összes tudományod, hogy semmihez nem értesz/egy buta seggfej vagy/nem tudsz viselkedni, de ezt büszkén hirdeted, nem perifériára kerülsz, hanem rajongótáborod lesz, és milliókat keresel vele. Legjellemzőbb példa az Ulf Kjellberg nevű svéd hülyegyerek (youtubeon "PewDiePie" néven fut), aki csak a youtube-előfizetői és kattingatásai révén máig dollármilliókat keres úgy, hogy az összes tudománya annyi, hogy huszonéves felnőtt létére 6-8 éves gyerekként artikulátlanul üvöltözve-grimaszolva videojátékokat játszik, és ezt közvetíti.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.05.30. 16:23:34

@CoolKoon: Én azt látom, hogy a leggyorsabban haladó csoport teljesíti "időben" az éves tananyagot, a leglassabban haladók vannak ezzel lemaradásban. De felesleges is lenne velük rohanni a bonyolultabb matematikai műveletekhez, amíg az alapokat sem sajátították el.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.05.30. 16:28:47

@Void Bunkoid: Nem hallottam erről a svédről, de mindenesetre ez egy elég elkeserítő jelenség. Éppen ezért tetszik nekem, ha egy iskolában nem mindenáron akarják a gyerekeket szerepeltetni, hiszen rengeteg olyan fajta tehetség létezik, aminek nem része a nyilvánosság és a szereplés.

Void Bunkoid 2016.06.02. 18:30:36

@Schrammel Ivett: ma már a "tehetség" gyakorlatilag az ismertséggel, illetve az ehhez vezető jó önmenedzsmenttel egyenlő. Akkor is, ha ez fizikailag/művészeti szempontból tehetségtelenséggel párosul. Régen bénának lenni ciki volt, ma átlagosnak lenni az. Ha béna is vagy, de jól tudod a szerencsétlenkedést eladni, akkor sztár vagy.

Ma az átlagos az új béna, és azt cikizik :P

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.06.02. 18:55:11

@Void Bunkoid: Az én számomra a "tehetség" nem ezt jelenti, és hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.. :-)

MackósNadrágos 2016.06.27. 11:30:14

A leírtakkal nagyjából egyetértek, azaz a saját tapasztalataim alapján is ezek a dolgok zajlanak egy átlagos angol általános iskolában. De. Az iskolakötelezettség 5 éves korban van (ami nem 5 plusszt jelent, hanem az adott évben kell betölteni valamikor az 5. életévet). Azaz ha valaki augusztusban született, az szeptemberben már kezd is (a szülők ritkán tartják vissza még fél évet az óvódában). Tehát ez magyar "időszámítás szerint" középső csoportos óvódásnak felel meg. Más. egyáltalán nem igaz, hogy a tanárok nincsenek leterhelve adminisztrációval. Rendkívül részletes, már-már nevetséges dokumentációt kell készíteni minden egyes gyerekről. Zeneoktatás nulla,mivel a zenei kultúra amúgy is csak popban merül ki. Mindamellett sokminden van, amit a magyar iskola átvejhetne, alkalmazhatna.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.06.27. 11:43:08

@MackósNadrágos: Már az 1. osztály előtti "Reception class" is iskolának számít - igaz ez leginkább egy előkészítő év. Ezt sokan 4 évesen kezdik, pl. aki augusztusban tölti a 4. évet, szeptemberben már el is kezdi a Receptiont. Ezt én egyébként nagyon korainak tartom (elsősorban az írás tanítás miatt). De ma már sajnos Magyarországon is 6 évesen kezdik az 1. osztályt - az pedig a magyar oktatást és elvárt teljesítményt, a tananyag mennyiségét tekintve még koraibbnak tartom. A két rendszer osztályai között valójában egy év különbség van. Aki brit területen az előkészítő évbe jár, az Magyarországon középső csoportos lenne, aki pedig 1. osztályos, az Magyarországon nagycsoportos. (Most veszik át a lányaimat magyar iskolába, és mindannyian 1 évet "lépnek vissza", az életkoruknak megfelelően.) Az angol iskolákban valóban nagyon részletes értékelést kell írni a gyerekekről, de legalább "értelmes" adminisztráció zajlik.. Erről nagyon részletekbe menően írtam a "Néhány dolog amit még szeretek az angol iskolarendszerben" c. cikkemben. Nekem ez a fajta értékelés is szimpatikus.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.06.27. 12:57:19

@MackósNadrágos: Zeneoktatás alatt ők egészen mást értenek.. Itt a hangsúly a hangszerek megismerésén, gyakorlati kipróbálásán van, a kísérletezésen, a saját zene létrehozásán. Így nyilván nem tesznek szert olyan zenei műveltségre, mint Magyarországon. És életkortól függetlenül, itt mindenki nagy pop és/vagy rock rajongó.. A lányaim az énekkarral énekeltek már Rihannát és Miley Cyrust.. most a nyárra végre eljutottak a Bon Jovi-ig és a Queen-ig.. :-) Persze ha a templomban lépnek fel, akkor egyházi dalokat énekelnek.. :-)

MackósNadrágos 2016.06.27. 13:34:59

A kételkedőknek - az itt írott, fényképezett dolgok pl. osztálytermek berendezése, dekoráció , "Star of the Week, "Sharing Assembly" etc. tényleg standard, mindenhol ez van. Olyan ez, mint a protokoll, ki van találva és az ország minden iskolája, némi variációval,alkalmazza . Én az alábbiakat emelném ki - a tanár asszisztensek szerepét. Ők valódi, a tanárt segítő, támogató munkát végeznek (nem csak fénymásolni, etc küldik őket, nem tekintik urambocsá' a tanár vetélytársának. A tanár ill. az igazgató személye - mint minden iskolában. Egyenruha . És nem utolsósorban az együttműködésre való törekvés, a szankciók kerülése lényegtelen dolgokban Azaz nem konfrontatív, és nem büntet alapból, az én tapasztalatom alapján. Az iskolát igazából a tanári anyag és gyerekanyag teszi jóvá vagy rosszá (smartboard, whiteborad elhanyagolható elem) - ez pegig a lakóhely függvénye - körzetesítés van. A magániskolák privilégiumához pedig kevesek jutnak hozzá, mert ez is az oktatási rendszer része.

MackósNadrágos 2016.06.27. 13:42:30

@Schrammel Ivett: én ezt a fajta angol pop-ot rendkívüli mértékben sérelmezem. De valóban itt mindenki ezt hallgatja, mert a 60-as évek minden mást kiölt. De zeneoktatásról nem beszélhetünk, mert komolytalan. De maga az ország sem egy komolyzenei nagyhatalmo, szóval itt a pop uralkodik. Sajnos már az egészen kicsit is ezt hallják az oviban (ez pedig az ő életkoruknak nem megfelelő, nem értékes zenei anyag), de persze itt komolytalan, igénytelen az óvónőképzés, meg az óvodai rendszer, ilyesmi teljességgel elvárhatatlan.

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.06.27. 13:52:00

@MackósNadrágos: Épp most írtam egy kommentet a legújabb posztomhoz.. :-) Bemásolom ide:
"De a magyar állami óvodát nem cserélném le semmi másra.. (Bár lehet, hogy csak nekünk volt szerencsénk..) Ezúton is köszönünk mindent a "Virág Óvodának".. a két Kati néninek, Móni néninek, Zsuzsi néninek, Andi néninek! Remélem, olvassák ezt a kommentet! :-) "
Igaz, hogy óvodás korban mást kellene hallgatni.. Az én lányaim például imádják a magyar népdalokat, gyerekdalokat, amiket még a magyar oviban és tőlünk tanultak, és énekeljük is ezeket a mai napig.. (Persze a pop mellett.. :-) )
Az angol állami óvoda, ami csak 1 évig tart, még egy fokkal jobb a magánoviknál.. legalább is itt, Gibraltáron.. a magánóvodák itt valójában csak "gyerekmegőrzők", többnyire szakképzetlen "gyerekvigyázókkal". Szóval az angol óvodai rendszernek pedig sok szempontból éppen a magyar óvodáktól lenne mit tanulnia.

MackósNadrágos 2016.06.27. 16:39:01

@Schrammel Ivett: Egyetértek. Csak annyit tennék hozzá, hogy Nagy-Britanniában nincs állami fenntartású bölcsöde vagy óvóda. Azok mind profitorientált magánvállalkozások. Az állam ad, finanszíroz heti 15 órányi "óvodai időt" 1 éven keresztül, iskolakezdést megelőzően, amit oda visz a jogosult, ahol azt elfogadják. Nyilván vannak jó magánóvódák is (ennek kb. 90 font az ára naponta).

Schrammel Ivett · http://www.napmandala.eu 2016.06.27. 20:47:24

@MackósNadrágos: Nálunk ez úgy működik, hogy az állami óvoda és az iskola egyben van (XY... First School and Nursery) ezen kívül léteznek a magánóvodák. Az ovi itt is csak heti 15 óra, lehet választani hogy délelőtt vagy délután veszel igénybe heti 5-ször 3 órát. A magánovi itt "olcsóbb": kb. 3 font/órától indul, de ez is megterhelő a többség számára, főleg több gyerek esetén. (A minimálbér kb 7 font/óra) És ha jól emlékszem, még a reception class is csak fél napos a tavaszig.. Plusz minden évben az első két hét és az utolsó 3-4 hét minden iskolában csak fél napos, délig, fél 1-ig tart. Év közben a kicsik 9-től 3.15-ig, a nagyobbak, (12 éves korig), 9-től 3.30-ig vannak suliban, fél óra break time, egy óra lunch time. Nagyon gyerekbarát a rendszer, de a dolog hátulütője, hogy a gyerekek iskolás koráig, és az első iskolai évben, nagyon nehéz mindkét szülőnek teljes állásban, fix munkaidőben dolgozni.

MackósNadrágos 2016.06.28. 13:03:39

Igen, ezt elfelejtettem, itt is vannak (régen több volt) olyan iskolák, amelyek óvódát üzemeltetnek. De ezek fizetősek, nem ingyenesek, kvázi az iskola "vállalkozás - portfóliójának" része, hoz egy kis pénzt a konyhára.